Emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX 190,4 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 68 673,84 ponton zárt szerdán.
Ismét 15 bázispontot vágott a jegybank a mai kamatdöntő ülésén, holnaptól 1,05 százalék lesz az alapkamat.
A Monetáris Tanács mai ülésén ismételten a jegybanki alapkamat csökkentése mellett tette le a voksát, így holnaptól 15 bázisponttal lesz alacsonyabb az irányadó ráta. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghatározott alapkamat mindössze 1,05 százalék lesz.Ennek köszönhetően csökkenhetnek a hitelek kamatai, de a bankbetétek is kevesebbet hozhatnak a konyhára. A kamatcsökkentés részletes hatásairól olvasd el korábbi cikkünket!
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
- Elek Gábor vezetésével feljutottak a Vitézek, akik lányok
- 6,4 milliárdos fenyegetés a velencei önkormányzatnak a választás előtt
- Megcsinálták a lehetetlent, mehetnek a börtönbe
- Egy forintra a lélektani határtól a gázolaj ára