Egyre nehezebb forinthitelhez jutni a végtörlesztőknek. Ezzel párhuzamosan megjelentek olyanok is, akik az akár jóval magasabb költségű személyi kölcsönt választják megtakarításaik kiegészítéseként. Minél előbb le akarják tudni a végtörlesztést az emberek és reménykednek, hogy az "őrület" után kedvezőbb jelzáloghitellel tudják kiváltani a most felvett személyi kölcsönt.
Egyre szorosabb határidőhöz vannak kötve a devizahitelesek. A kormány és a Bankszövetség megállapodása után új határidőt kaptak: január 31-ig be kell mutatni a végtörleszteni kívánt devizahitel teljes fedezetét. Ennek hiányában a bank visszautasíthatja a kérelmeket. Ez azt jelenti, hogy január végéig az új forinthitel igénylőknek is be kell mutatniuk a hitelígérvényt. Az elkövetkező egy hétben tehát be kell nyújtaniuk a hitelkérelmet mindazoknak, akik hitelből tudnak végtörleszteni.
Egyre többen fordulnak viszont más forráshoz. A 22 százalék körül igényelhető személyi kölcsönök versenyképes alternatívát nyújthatnak, hiszen kezdeti költségük akár nagyobb (1-2 millió forint) hitelösszeg esetében is minimális a jelzáloghitelekhez képest. Sokan úgy gondolják, hogy a bonyodalmas jelzáloghitel igénylés helyett így tudják le a tartozásukat és a legelső adandó alkalommal kedvezőbb hitelre cserélik személyi kölcsönüket.
"A nagyobb bankoknál 250,000 Ft igazolt jövedelemmel akár 3-4 millió forintos személyi kölcsönt lehet igényelni. A legtöbben úgy vannak vele, hogy mindegy hogyan, csak legyen meg a végtörlesztés (akár személyi kölcsönnel, akár egy 15% körüli THM-es jelzáloghitellel), aztán majd idő előtt visszafizetik, vagy ahogy a mostani őrület lezajlik, majd kiváltják egy kedvezőbb jelzálog alapú hitellel." - nyilatkozta Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője.
Személyi kölcsön körkép 2011 december >> Kattints!<<
Sokan várnak tehát a végtörlesztési időszak végére, bár ekkor sem garantált, hogy megjelennek a kedvezményes forinthitelek. A forrásköltségek fokozatos drágulása és a végtörlesztés által súlyosan lecsökkent tőke mind hatnak a bankok hitelezési hajlandóságára. A hitelintézetek közül is egyre többen fogynak ki a szuflából, sorban kénytelenek leállítani hitelezésüket. Egye kevésbé tűnik reálisnak az a várakozás, hogy egyhamar a nyár végi szint közelébe esnek vissza a banki költségek. A következő ábrán a lakáscélú hitelek díjának változását láthatjuk a legnagyobb bankoknál a nyár végi időszaktól kezdve december elejéig.
Elemzés: Végtörlesztés vagy árfolyamrögzítés, melyik a jobb?
Nagy kockázatokat is rejthet a magas hiteldíjú forinthitelekből való végtörlesztés. Korábbi elemzésünkben megmutattuk, hogy az új árfolyamrögzítés esetén sok esetben jobban járunk, mintha teljes egészében egy 14 százalékos forinthitellel végtörlesztenénk. A forinthitelek magas költségei különösen a még hosszú futamidejű hitelek esetén jelent plusz terhet. Mindeközben pont ezeknél a hiteleknél éri meg leginkább az új árfolyamrögzítés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fenti ábrán a két számmal jelölt terület jelöli a végtörlesztés (2) és az új árfolyamrögzítés (1) anyagi hatását. A két terület különbsége határozza meg a két konstrukció közötti pénzbeni eltérést. Mivel az ábrán még 12 százalékos THM-mel számoltunk a végtörlesztésen megsprórolt összeg nagyobb, mint amit az árfolyamrögzítésen nyerhetünk. De mi változik nagyobb banki költségek esetén?
A két terület aránya itt teljesen megváltozik, az új árfolyamrögzítés nagyobb könnyebbséget jelenthet az adósnak, mint egy óriási költségű forinthitelből való végtörlesztés. A legrosszabb hitel adataihoz és 4 további konstrukció összehasonlításához kattints ide!
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Befutottak a friss számok: így alakultak a régiós üzemanyagárak
- Álmában szurkálta halára édesapját
- Ha a Balaton felé vonatozna, erről jobb, ha tud
- Nagyházi Galéria: egy elveszettnek hitt Zsolnayra is lehet licitálni
- Népszavazást tartanak Moldovában az EU-csatlakozásról
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép