Az MKB sem akar beszállni a végtörlesztések nyomán kialakuló hitelversenybe. A K&H után már a második bank jelenti ki, hogy nem fogad be forinthitel igénylést lakáscélú hitelkiváltásra (a K&H-nál ez a saját ügyfelekre vonatkozik). A Pénzcentrum.hu egyik olvasójától kapott leveléből az is kiderült, szabadfelhasználású jelzáloghitel sem igényelhető a banknál, legalábbis devizahitel forintosítására nem.
A legnagyobb bankok közül a harmadik fújt visszavonulót, az MKB sem kíván forinthitelt nyújtani a devizahiteleseknek. Az MKB telebankjához intézett kérdésünkre azt a választ kaptuk, jelenleg nem adhatnak ki információt erről, csak személyesen, a fiókokban tájékozódhatnak az ügyfelek. A bank honlapjáról letölthető kondíciós listából mindesetre kiderül valami. Íme:
Friss!! Végtörlesztés: elkaszálta a Volksbank lépését a PSZÁF
A bank tehát szeptember 28-ától nem fogad be új igényt lakáshitel-kiváltásra, bár szerepelteti azt kondíciós listájában. A múlt héten elsőnek az Erste növelte kamatait, olyan mértékben, hogy ezzel közel ellehetetlenítette a hitelkiváltást. Mindezek után a K&H-ról derült ki: egyáltalán nem kíván hitelt nyújtani devizakölcsön kiváltására saját ügyfeleinek.
További információk a bankokról!
Nem ad forinthitelt a K&H saját devizahiteleseinek
Nem
ad forinthitelt a K&H Bank saját devizahiteleseinek - értesült a
Pénzcentrum.hu. Ezzel sokaknak nehezíti meg a végtörlesztést, persze más
bankoknál végtörlesztőket nem diszkriminál ilyen módon. Egy olvasónk
értesítése után egy véletlenszerűen kiválasztott fiókban érdeklődtünk a
banknál kérhető kiváltási lehetőségről. Az ügyintéző elárulta: K&H
ügyfeleknek nem, másoknak viszont nyújtanak forinthitelt akár deviza
alapú hitel kiváltására is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Máris feladta az Erste Bank a devizahitelesekért folytatott küzdelmet
Nem
az Erste Bank lesz a végtörleszteni vágyók bankja, legalábbis ha
forinthitellel szerették volna kiváltani jelenlegi devizahitelüket. A
bank mától érvényes kondíciós listájában a legkisebb THM is 12,27
százalék, ami messze van a piaci átlagtól is, nemhogy a végtörlesztők
vágyálmaitól.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz