A problémás jelzáloghitelesek előtt is meg kellene nyitni az úgynevezett equity release piacot, mely konstrukció lényege, hogy az ingatlan tulajdonjogának átengedése fejében az ingatlanban maradó nyugdíjas a pénzügyi szolgáltatótól élete végéig rendszeres járadékszerű ellátást kap - véli Farkas András. A Brokernet értékesítési vezérigazgatójának véleménye szerint ehhez azonban a nagy biztosítótársaságoknak be kellene lépniük a finanszírozók körébe.
Farkas András az MTV Ma reggel című műsorában elmondta: 200-230 ezer olyan jelzálogalapú hitelszerződés lesz, aminek futamideje túlnyúl a hitelfelvevő nyugdíjkorhatárán, vagyis a felvett hitelt a nyugdíjas évek alatt kell majd az ügyfélnek visszafizetnie.
"Az már most is pontosan látszik, hogy a megkötött szerződések mintegy 20-23 százaléka már eleve túlfut a 65 éves nyugdíjkorhatáron, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy az adósmentési koncepció egyik eleme futamidő hosszabbítással oldaná meg az aktuális törlesztőrészletek emelkedését, akkor még több ügyfél kerülhet abba a helyzetbe, hogy nyugdíjasként kellene visszafizetnie hitelét." - mondta el a reggeli műsorban Farkas András.
Elmondása szerint az unió 17 tagországában ismertek azok a biztosítási konstrukciók, melyek a tehermentes ingatlanokból pénzt tudnak csinálni a nyugdíjasok számára.
Az értékesítési vezérigazgató javaslata szerint azonban, hogy ezen konstrukciókat a teher alatt álló ingatlanok esetében is alkalmazni lehessen, ahhoz a pénzügyi szolgáltatóknak kellene belépniük a finanszírozók körébe. Elmondása szerint egy biztosítótársaság úgynevezett kétszakaszú járadékbiztosítással szállhat be a finanszírozásba, ennek a lényege, hogy az első szakaszban a biztosító tehermentesíti az ingatlant, második szakaszában pedig életjáradékot nyújtana az ügyfélnek.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak