A határon túli magyarok is kaphatnak diákhitelt. Azoknak jár majd a kedvezményes hitel, akik felveszik a magyar állampolgárságot. Nem számít az, hogy nem költöznek Magyarországra, az egyetemet is lakóhelyük közelében végezhetik el - írja a Magyar Nemzet.
Mivel Ukrajna és Szerbia nem tagja az Európai Gazdasági Térségnek , a kárpátaljai és vajdasági magyarok egyelőre nem igényelhetik. A diákhitel feltétele ugyanis a magyar állampolgárságon kívül az, hogy a diáknak olyan EGT-tagállam felsőoktatási intézményében kell tanulnia, amely Magyarországon elismert végzettséget ad.
A Diákhitel Központ viszont megerősítette a lapnak, hogy az erdélyi és felvidéki magyarok hamarosan élhetnek a lehetőséggel.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Új szabály érvényes a kerítésekre
- A hazai vizekben is megjelent egy félelmetes kórokozó
- Ámokfutás az M7-esen: üldözés, leszorítás és büntetőfékezés is volt – videó
- A Velencei Bizottság szerint vissza kellene vonni a grúz "ügynöktörvényt"
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói