A Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi statisztikái szerint a válság kirobbanása óta közel 20%-kal csökkent a hitelkártyák száma Magyarországon. Ennek hátterében leginkább a kereslet csökkenése, valamint a lakosság rossz gazdasági helyzete áll. A kártyatársaságok közötti erőviszonyok viszont nem módosultak érdemben, bár a THM-ek között jelentős eltérések vannak - írja a Világgazdaság.
Az első hitelkártyát még 1998-ban bocsátotta ki a Citibank. 2004-ben alig több mint félmillió hitelkártya volt hazánkban, ám a plasztikok száma 2007-ben és 2008-ban már meghaladta az 1,7 millió darabot. A kedvezőtlen makrogazdasági környezet, a jövedelmek csökkenése és a magas finanszírozási költségek következtében két év alatt közel 370 ezren adták le a hitelkártyájukat.
A romló törlesztési fegyelem és a fizetésképtelen ügyfelek számának emelkedése miatt nem mindenki önként és dalolva szabadult meg a plasztiktól. A válság következtében óvatosabbá vált pénzügyi szolgáltatók az ügyfelek egy részének csökkentették a hitelkeretét, míg másoktól megvonták azt. 2010 utolsó negyedévében összesen 50 ezer kártyát vontak be a bankok, ugyanakkor a legtöbb pénzintézetnél akár már havi 60 ezer forintos jövedelem mellett is lehetőség nyílik a hitelkártya igénylésre.
Időzített bomba a pénztárcádban: többmillió magyar bankkártya a svindlerek célkeresztjében
A PSZÁF adatai szerint 300 ezer forintos hitelkeretnél, alapkonstrukciónál az FHB lakossági hitelkártyája a legkedvezőbb 37,50%-ot teljes hiteldíj mutatóval. Őket követi az OTP Bank 38,97%-kal alatti és a Raiffeisen Bank Oxigén hitelkártyája 40,40%-kal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sort a Budapest Bank Standard hitelkártyája zárja 59,20%-os THM-mel, ami nem sokkal kedvezőbb, mint a heti törlesztésű Provident kölcsön banki átutalásos módozatához tartozó mutató (THM: 64,54%).
Korábban: Jelentett a Provident! Mennyit kell most százezer forintra visszafizetni?
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek
- Nagy verseny volt az Év Hídja címért
- Két órán keresztül hallgatták ki Fico merénylőjének a feleséget
- Nem áll le a hulladékszállítás pünkösdkor sem
- Kegyetlen gyilkost fogtak el a rendőrök