Sokan vettek fel hitelt az elmúlt években és közülük nem kevesen kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudták fizetni a törlesztőrészletet. Komoly problémát jelent, hogy a fogyasztók nem tudják, mit írnak alá és nem tudják, kihez fordulhatnak a bajban. A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE) annak érdekében, hogy ne túl későn kérjenek segítséget, néhány hasznos információval szolgál a fogyasztóknak.
Többen hitelkiváltással oldották meg egy időre átmeneti fizetési nehézségeiket, sokakat viszont a végrehajtás veszélye fenyeget. A végrehajtás ráadásul sokkal gyorsabb eljárás, mint a korábbi bírósági végrehajtás, mert míg korábban évekig is elhúzódott a bíróságon, 2010-től már a hatáskörrel rendelkező közjegyzőtől a végrehajtóhoz néhány hónap alatt eljut az ügy.
A végrehajtható közjegyzői okirat (szinte minden bank ilyet készít a kölcsönszerződés mellé) alapján a bírósági út mellőzésével a jogosult például bank kérelmére a közjegyző záradékkal látja el a kérelmet és az eljárást azonnal a végrehajtóhoz továbbítja. Ebben a szakaszban már rengeteg plusz költség rakódik a hiteltartozásra, amit ki kell fizetni ahhoz, hogy elkerüljük például a fizetésből való letiltást, vagy az ingatlan árverezését.
Amíg a korábban felvett hiteleknél biztosítékként jelzálogjogot kértek bejegyeztetni az adós ingatlanára, vagy kezességet kértek, újabban opciós (vételi) jogot kötnek ki a bankok az ingatlanra. A FOE felhívja a figyelmet arra, hogy amíg jelzálogjoggal biztosított követelés esetén végrehajtásra kerül sor, akkor a kilakoltatási tilalom, vagy az önkormányzat elővásárlási joga (ha él vele az Önkormányzat) jelenthet némi segítséget, azonban az opciós jog érvényesítése esetén semmi jogszabályi segítségre nem számíthat az adós.
Az opciós jog vagy vételi jog kikötése azt jelenti, hogy a hitel felmondása, vagy lejárata esetén, ha az nem kerül határidőben megfizetésre a jogosult (bank, vagy az általa kijelölt személy) a szerződésben meghatározott áron - mely általában a piaci árnál jóval kevesebb, általában a hitelösszeggel egyező nagyságrendű - egyoldalú nyilatkozattal élhet vételi jogával.
Mit is jelent ez? A hitelre szoruló például hitelt kiváltó személy előre aláírja, hogy 10 milliós ingatlanát 6 millió forintért eladja annak a személynek, akit a bank megjelöl, abban az esetben, ha a bank felhívására nem tesz eleget fizetési kötelezettségének. Ha a hitel felmondásra kerül és a megadott határidőn belül nem fizetik ki a hiteltartozást, a bank kijelöl egy vevőt, aki kifizeti az előre maghatározott alacsony vételárat, ezáltal visszafizeti a hitelt és kéri a földhivatalt, hogy a tulajdonjogát jegyezze be. Mivel a tulajdonjog bejegyzéshez - erre az esetre- már előre a szerződésben hozzá kell járulni, a földhivatal az új tulajdonos tulajdonjogát bejegyzi. A hitel igaz, hogy vissza van fizetve, de máris költözni kell. Az önkormányzatnak ebben az estben nincsen elővásárlási joga, nem véd a kilakoltatási tilalom.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fontos, hogy időben segítséget kell kérni, ha fizetési felszólítást, hitelfelmondást kap a fogyasztó, tudnia kell, milyen jogai vannak és azokkal megfelelő határidőben élni kell tudni, például a végrehajtó intézkedései ellen kifogást lehet előterjeszteni. Mielőtt aláírnak bármilyen szerződést annak tartalmát és jogkövetkezményeit változtatni - hívja fel a fogyelmet a FOE.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület
- Azonnali döntések sora született meg az iráni tragédia után
- Tippeljen, hány politikus ötéves karrierje kezdődik meg a választás után!
- Irán 5 napig gyászol - van már ideiglenes államfő is