A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a lenti képen látható 63 éves fővárosi nő ellen - írja a police.hu.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nő egy biztosítótársaság III. kerületi képviselőjeként több alkalommal kötött fiktív kölcsönszerződéseket korábbi ügyfeleinek nevében, úgy, hogy a szerződést az ügyfelek nevében, azok engedélye és tudta nélkül aláírta, majd a kiutalt összeget saját kiadásaira fordította.
Nehéz anyagi helyzetére hivatkozva több alkalommal arra kérte korábbi ügyfeleit, hogy adják a nevüket a kölcsönszerződéshez, írják alá a papírokat, a pénzt azonban ő fogja felhasználni. A megállapodás szerint a kölcsönt a gyanúsítottnak kellett volna visszafizetnie, viszont azt ő nem tette meg.
A nyomozók az eljárás során beazonosították a nőt, vele szemben szabadlábon hagyása mellett folytatják le az eljárást.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy akinek sérelmére a képen látható nő hasonló bűncselekményt követett el, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 430-4700/ 43-204 vagy 43-145 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület
- Azonnali döntések sora született meg az iráni tragédia után
- Tippeljen, hány politikus ötéves karrierje kezdődik meg a választás után!
- Irán 5 napig gyászol - van már ideiglenes államfő is