A vám- és pénzügyőrség munkatársai bűnügyi információ alapján a tolna megyei Pörböly közelében ellenőriztek egy harkányi férfi által vezetett kisteher-gépkocsit.
A vámosok a gépjármű rakterében egy pokróccal letakarva 5150 doboz, jó minőségű, Szerbiából csempészett cigarettát találtak. A több mint két és fél millió forint értékű illegális füstölnivalót, a szállítójárművel együtt a vámnyomozók lefoglalták és az elfogott személy ellen jövedéki orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozást indítottak.
A bűncselekmény elkövetéséért akár három év börtönt is lehet kapni, és emellett még a büntetőeljárással párhuzamosan indított jövedéki eljárás végén a vámhatóság három millió forintos jövedéki bírságot is kiszabhat.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább