A pénzintézetek szerint elfogadhatatlan az adós intézményes mentesítése. Bár nem zárkóznak el teljesen az ötlettől, kérdésesnek tartják, hogy működőképes lenne egy ilyen jogszabály.
Ugyanakkor szerintük önmagában nem, csak más, segítséget nyújtó jogi és nem jogi eszközökkel együtt jelenthetne megoldást.
Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerint nem lehet cél, hogy a felelőtlenül eladósodottak a magáncsőd intézménye által megszabaduljanak tartozásaiktól, majd újabbakat vegyenek a nyakukba. Ugyanakkor azt sem tartja elfogadhatónak, hogy semmiféle támogatást ne kapjon az, aki fenn akarja tartani a fizetőképességét.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium már előkészítette a törvény koncepcióját: azoknak az adósoknak adna segítséget, akiknek van saját jövedelmük, illetve némi vagyonuk is, és reális esélyt látnak az újrakezdésre. Az adósságrendezés öt évig tartana, eredményes lejártával az érintett mentesülne még fennmaradt tartozása alól.
Az IRM szerint az adósságrendezés nem függeszthető fel a válság ürügyén. Gadó Gábor szakállamtitkár úgy látja, a teljes körű adósnyilvántartásra, a banki fogyasztóvédelmi szabályok átalakítására és a magáncsődre egyaránt szükség van.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
- Nem lehet a megválasztott polgármesternek „két keze”
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret