A Magyar Bankszövetség a bankok számára kötelező érvényű ajánlással kívánta megoldani az egyoldalú szerződésmódosítások problémáját. A szabályozás 2008 év végére elkészült, ám akkor már a parlament előtt volt a hitelintézeti törvény (Hpt.) módosítása.
A bankok álláspontja szerint a törvény ma is kellő módon szabályozza ezt a kérdéskört, mivel kötelező fel sorolni, milyen feltételek esetén kell, illetve lehet szerződést módosítaniuk a bankoknak. Sokan úgy vélik, hogy még ezeknek a nem túl szigorú feltételeknek a betartását sem ellenőrizték kellőképpen, bár a PSZÁF számos banki vizsgálat során tárt fel problémákat, de a saját szerződésmódosítási gyakorlatának megszegése miatt egyetlen hitelintézetet sem szankcionáltak érdemben.
A bankszövetség érzi, hogy lépni kell és mielőbbi banki árképzési szabályzatok készítését szorgalmazza, amit a felügyelet ellenőrizne. Panasz esetén a PSZÁF állapíthatná meg, hogy a banki szerződésmódosítás megfelel-e a hitelintézet árképzési szabályainak.
A szövetség három pontban foglalta össze, milyen esetekben tartaná indokoltnak, hogy fennmaradjon a kondíciók eltérítésének joga. A jogi-szabályozói környezet és a banki működési feltételek módosulása mellett a pénzpiaci feltételek változását is ezek közé sorolnák. Ez utóbbiak változását ugyanakkor jól tudná követni, ha egy irányadó kamathoz kötnék a bankok a hiteltermékek árazását - ez esetben a parlament előtt lévő törvénymódosítás is megengedőbb lenne a bankokkal.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.