Egy felmérés szerint ötből négy fiatal felnőtt vallja magát anyagilag is függetlennek, pedig valójában a szüleik tartják el őket. Ezzel azonban apuci és anyuci anyagi helyzetét teszik egyre kilátástalanabbá.
A tendencia azt mutatja, hogy a felsőfokú tanulmányok folyamatosan drágulnak, miközben egyre nehezebb egy fiatalnak saját erejéből lakáshoz jutnia- ez a két fő oka annak, hogy nem tudnak anyagilag is függetlenedni a 18-25 év közöttiek. Ugyanakkor komoly problémát jelent, hogy 80 százalékuk azt képzeli, már nem a szülei tartják el.
A felmérésben megkérdezett ezer brit fiatal 40 százaléka otthon lakik -vagy a családja fizeti az albérletét-, ugyanennyien kapnak anyagi segítséget a mindennapi megélhetéshez, minden harmadiknak pedig besegítenek a szülei az egyetemi tandíjakba is. Szép számmal akadnak olyan szülők is, akik csemetéjük nyaralását is kifizetik.
Ugyanakkor a legtöbb fiatal egyáltalán nem tervezi, hogy visszafizetné családjának ezeket a pénzeket -valójában persze a legtöbb szülő ezt nem is várja el.
Pénzügyi elemzők arra figyelmeztetnek: a leendő apukáknak és anyukáknak már most el kell kezdeni spórolni gyermekeik jövőjére. A családi befektetések tervezésénél ezért arra kell törekedni, hogy legyen olyan megtakarítás, ami folyamatosan növeli értékét, és akár évtizedek múlva is felhasználható.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei