Magyarország lehet az első olyan Európai Uniós ország, akit a Nemzetközi Valutaalap kisegít (IMF) azóta, hogy 1976-ban Nagy-Britanniának kellett egy 3 millió euró értékű hitelt felvennie.
A forint árfolyama ugyanis meredeken kezdett zuhanni az euróval szemben, elérve egy két éve nem látott szintet, miközben a Budapesti Értéktőzsdén komoly veszteségekről számolhattak be, a külföldiek pedig elkezdték kivonni pénzüket az országból. Habár a forint valamennyit visszaerősödött hétfőn, ez jórészt annak volt köszönhető, hogy a G7 országok bejelentették az európai gazdasági helyzet megmentésére szánt terveket.
A kialakult helyzetben Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a magyar pénz és tőkepiacot komoly támadás érte, így most nem engedhetjük meg magunknak, hogy költekezzünk, így bejelentették az adóreformok elhalasztását is.
Ennek hatására Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezetője bejelentette, hogy készek arra, hogy gyorsan hitelt nyújtsanak Magyarországnak. Nyilatkozatában azt is elmondta, hogy folynak az egyeztetések a magyar hatóságokkal, és az unióval is, hogy megvitassák a további lépéseket, a lehetséges technikai és pénzügyi támogatással együtt.
Az Európai Tanács és a Bizottság is közelről figyeli az eseményeket, és támogatásuknak adtak hangot a magyar intézkedésekkel kapcsolatban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szakértők szerint azonban Magyarország csak a jéghegy csúcsa. Az EUobserver-nek tett nyilatkozatokból az derül ki, hogy sokan a válság továbbterjedését várják a többi kelet-európai országra, mint például Ukrajnára.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők
- Kaszálható a Balaton alja
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek