Hol úszod meg a legolcsóbban? Azt gondolná az ember, hogy a bankok között egyre élesedő verseny hatására szép fokozatosan megszűnik idővel a szolgáltatások árai közötti különbség, hiszen mindenki igyekszik elcsábítani a mások ügyfeleit. Ha végignézünk a magunk a bankok által ajánlott legjobb számlacsomagokon, mégsem ezt az eredményt tapasztaljuk, hiszen az alaposan körültekintő ügyfél akár évi 13 ezer forintot is spórolhat egy jól megválasztott számlacsomagon!
Szokásos banki számlakörképünk mostani állomásakor is a hazai pénzpiacon tevékenykedő kereskedelmi bankoktól kértünk ajánlatot két, általunk felvázolt ügyfél számára, akik átlagos fizetéssel rendelkeznek és teljesen hétköznapi tranzakciókat hajtanak végre. A következőkben a kapott ajánlatokat vetjük össze az összes havi költség alapján, melynek forrását a bankok által 2008. június 2. és június 5. között szolgáltatott adatok adják. A cikkünk elkészítésekor a diákoknak, valamint nyugdíjasoknak szóló számlacsomagokat nem vettük figyelembe, hiszen az átlagos, fizetésből élő ügyfél esetét vizsgáljuk.
Akár havi 350 forintból is megúszhatjuk!
Az általunk felvázolt A-ügyfél havi 100 000 forint jövedelemmel rendelkezik, melyet minden hónapban az adott kereskedelmi banknál nyitott számlájára utaltat. A postára járás elkerülése érdekében beszedési megbízást ad a banknak, hogy ezúton egyenlítse ki három közüzemi szolgáltatóval szemben fennálló havi számláit, ezenkívül bankon belül (15 ezer forint) és bankon kívül (20 ezer forintot) is utal át pénzt, mindezt otthonról az Interneten keresztül. Készpénzt háromszor vesz fel egy hónapban, kétszer saját ATM-ből (20, illetve 10 ezer forintot) és egyszer idegen ATM-ből 5 ezer forintot.
A-ügyfél számára az MKB Bank nyújtja a legkedvezőbb ajánlatot, amely összesen havi 350 forintba kerülne. A legkedvezőtlenebb konstrukció esetében, amit az OTP ajánl, ennek négyszeresét kellene fizetni ugyanazokért a tranzakciókért. Szintén viszonylag olcsó bankszámlacsomagot tud ajánlani az UniCredit Bank,a Budapest Bank és a CIB Bank is, így a köztük való választást valószínűleg elsősorban nem az árak, mint inkább az egyéb tényezők mérlegelése dönti el.
Mit, hol és mennyiért?
A következő két táblázatban az A-ügyfél által kezdeményezett tranzakciók díjait foglaltuk össze bankonkénti bontásban. Ha a hitelintézetek által ajánlott számlacsomagok számlavezetési díjain végignézünk, rögtön kiderül, hogy miért a fent említett bankok tudják a legjobb ajánlatot nyújtani. A Budapest Bank ingyenes számlavezetésével abszolút nyerő, ugyanakkor az MKB 95 forintos havi díja is a legalacsonyabbak között van. Ezzel szemben az UniCreditnél az egyik legmagasabb díjat számítják fel havonta a számlavezetésért, az ő ajánlatuka tehát a tranzakciós díjak alacsony összege teszi vonzóvá.
A közüzemi beszedésre adott ajánlatok elég nagy szórást mutatnak, azonban egyre több bank kínálja ezeket díjmentesen, illetve ha jobban megfigyeljük, a számlavezetési díjba kerülnek ezek beépítésre. Az átutalásokra vonatkozó ajánlatok esetében még egységesebb a kép, ami az ingyenes szolgáltatásokat nyújtó bankokat illeti, és egyedül a Raiffeisen "bünteti" ügyfelét magas díjjal, ha bankon kívülre utaltat interneten keresztül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ami már jobban megosztja a bankokat, az a készpénzfelvétel. Míg a hitelintézetek többsége, az ELLA kivételével a havi első egy-két felvétel díját elengedik, a feltételek általában csak abban térnek el, hogy ez a kedvezmény idegen automatára is vonatkozik-e vagy csak saját ATM-re. Egyes bankok ugyanis súlyos terheket rónak a bankkártyájukat "hűtlenül" használókra. A legmagasabb díjat az OTP számítja fel idegen automatánál, ahol 750 forintba kerül a tranzakció! Az UniCredit banknál pedig már mennyiségi korlátozás nélkül, ingyenesen használhatják az ATM-eket a saját ügyfelek.
Leggyakrabban az első évben ingyenes bankkártyájukat ajánlották a hitelintézetek, így azt sajnos nem tudjuk bemutatni, hogy milyen a versenyhelyzet az egy év letelte után. A kártya költsége azonban elég szerény tétel, egy hónapra vetítjük.
Mi a helyzet a nem szokványos banki ügyfelekkel?
B úr nem sokban rendelkezik különböző feltételekkel, mint az előbbiekben ismertett A-ügyfél, eltekintve attól, hogy 30 ezer forinttal magasabb fizetést vihet haza minden hónapban, a bankban is ad fel pénzt az Internetes utalás helyett, valamint rendelkezik állandó átutalással. Az ATM meghibásodása miatt egyszer bankfiókban is kénytelen 10 ezer forintot felvenni, és csupán 1 szolgáltató felé ad közüzemi beszedési megbízást.Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból