Kérjük, várjon az ügyintéző kapcsolásáig... Ismét eltelt három hónap és eljött az ideje annak, hogy a telefon mellé ülve sorra teszt elé állítsuk a banki call-centerek munkatársait. Most is két kategóriában indultak jelöltjeink, vagyis az Allianz Bank, a Budapest Bank, a CIB Bank, Citibank, az Erste Bank, az FHB Bank, a K&H Bank, az MKB Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank, az UniCredit Bank, valamint a Volksbank, melyek telefonos ügyfélszolgálatait hitelkártyával és lakáshitellel kapcsolatos kérdéseinkkel kerestük meg.
2007. december 3-án tettük fel kérdéseinket a bankok call-centereinek, a kérdésekre adott válaszokat két szempont szerint pontoztuk: mennyire volt helytálló, illetve meggyőző az ügyfélszolgálat munkatársainak válasza. Természetesen az értékelés nagymértékben szubjektív és részben a szerencse kérdése is, hiszen a végeredmény kialakulásában nagy szerepet játszott az, hogy a központ melyik munkatárshoz kapcsolt bennünket. Több bank is volt olyan figyelmes, hogy boldog új évet kívánt, még mielőtt a gombok nyomkodásába kezdtünk.
Ugyanúgy, ahogy egy vizsgadolgozat esetében, itt sem lehet teljes mértékben objektíven értékelni a kapott válaszokat, mi azonban megkíséreltük a lehetetlent, és osztályoztuk azokat 1-től 5-ig terjedő skálán. Tizenkét bank esetében tárcsáztunk, és vártunk türelemmel a kapcsolásra. A kérdéskörökre átlagosan 7-10 perc alatt kaptunk választ, a rekord 15 perc, kapcsolásokkal, várakozással együtt. Átlagban csupán 1-2 gombot kellett megnyomunk, hogy ne csak az automata hangját halljuk.
Az összesítés alapján a "nagy call-center tesztet" holtversenyben a Citibank és a Raiffeisen nyerte, amelyet a CIB Bank követ a sorban. A legrosszabb jegy az egyes lett az egyik bank ügyintézőinek többszörös elérhetetlensége miatt, amely így az átlagra is hatással van. Természetesen a kérdéseken némileg módosítottunk, nehézségük azonban alkalmassá teszi őket arra, hogy az összehasonlítás alapját képezzék. A következőkben kérdéskörökre lebontva ismertetjük a dobogón végzett bankok teljesítményét, illetve általában a különböző kérdésekre adott válaszok eredményeinek átlagát. Lássunk neki!
Hitelkártyát szeretnék
A hitelkártyák témakörében feltett kérdésekre adott válaszok pontszámainak átlagában az első helyen az OTP Bank végzett, igen kiváló 4,8-as átlaggal. Második helyen 4,4-os átlaggal holtversenyben a Citibank, illetve az UniCredit Bank áll. A dobogó harmadik fokán 4,2-es átlaggal hárman állhatnak, a CIB, a Budapest Bank, valamint a Raiffeisen Bank.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy mivel az FHB Banknál nincs hitelkártya termék, ezért a másik kérdéskörben kapott átlagos pontszámot kapta. Az egyik bank esetében éppen az ügyintézőhöz vezető gomb megnyomása után hallhattuk meglepődve azt, hogy a call-center megköszöni, hogy igénybe vettük szolgáltatásait.
A leginkább zavarba hozónak az a kérdésünk bizonyult, amely a közelmúltban egyébként a Gazdasági és Versenyhivatalt is érdekelte. Az "akár" szót - ami egyik lényegi eleme a kamatmentes időszaknak - a legtöbb helyen hallhattuk, azonban jól elmagyarázni kevesebb helyen sikerült, hogy miről is jelent a fogalom a gyakorlatban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A másik fogas kérdésnek a készpénz-jóváírási kedvezmény (cash-back) bizonyult, ami abból a szempontból érthető, hogy ezzel nem minden hitelintézet kedveskedik ügyfeleinek.
Lakáshiteles problémák, belebuktak a bankok
Lakáshitelre szavazokUtoljára fél évvel ezelőtt teszteltük a banki call-centerek munkatársainak tudását a lakáshitelekkel kapcsolatos legfontosabb kérdésekben. Az ügyfelek sajnálatára az akkor elért "jó" eredményt enyhén lerontották a kereskedelmi bankok ügyfélszolgálatai, bár a bankok így is a kérdések 80 százalékára teljes biztossággal tudnak válaszolni.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Helyzet van Dél-Afrikában - nem engedik elindulni a választáson Jacob Zumát
- Izraeli-palesztin - A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vár tovább, elfogatóparancs "ide is, oda is"
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája
- Gigantikus olajtárolót adtak át Romániában
- Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó