Az alapok A banki termékek palettájának sokszínűsége rohamosan változik, ennek egyik ékes tanúbizonysága a hitelek területe. Amellett, hogy egyre több hitelfajtával találkozhatunk, egyre különbözőbb törlesztési módozatokkal akadhatunk össze egy-egy hitelfelvétel során. Összeszedtük őket egy csokorba, nézzük, melyikről mit érdemes tudni, s hogy mit takarnak a misztikus elnevezések?
Hagyományos megközelítés - annuitás
A két legelterjedtebb, s ebből fakadóan a leginkább ismert törlesztési módozat az annuitásos, valamint a halasztott tőkerészletes törlesztés.
Annuitás alatt azt értjük, ha a hitel futamideje alatt az adós azonos részleteket fizet be a bankba. Ezeknek a részleteknek azonban eltérő a tartalma, a felosztása, a három fő alkotóelemét a kamatfizetés, a tőketörlesztés, illetve a kezelési költség képezi. Igaz, ez utóbbi néha beleépül magába a kamatba is.
A futamidő alatt tehát a három összetevő aránya folyamatosan változik (miközben az általunk fizetendő összeg konstans marad). Így ebből az következik, hogy a futamidő elején kevesebb tőkerészt törlesztünk arányaiban, mint a végén, vagyis magasabb kamatot is fizetünk a magasabb hátralévő tőketartozásra.
Türelmi idő
A másik, a halasztott tőkerészletes törlesztés elnevezés ismertebb nevén a türelmi idős konstrukció lényege, hogy a futamidő elején (általában maximum 5 évig, vagy a futamidő feléig) nem szükséges a tőketartozást törleszteni.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne ketyegne az idő, amely alatt a bank pénzét használjuk, s ezért természetesen nem felejtik el elkérni a kamatot sem. Ha lejárt a türelmi idő, utána indul meg az annuitásos törlesztés, így értelemszerűen ez a módozat jobban megviseli az ügyfél pénztárcáját (összességében több kamatot fizetünk).
A lehetőségek tárháza
Egzotikus lehetőségek - kombinált termékekÓriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.