25 °C Budapest
dawn in the vineyards

Főhet a fejük a magyar borászoknak: ezt bizony nem teszik zsebre idén

2023. augusztus 30. 15:14

A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni, a csökkenő kereslet miatt azonban a gazdák bizonytalanok, hogy nyereséggel zárhatják-e az évet. Az Erste Agrár Kompetencia Központ előrejelzése szerint a tavalyinál nagyobb lesz a szőlő termésmennyisége, és az ára is emelkedhet idén, viszont átlagosan alig 10 százalékkal.  

Kezdődik a szüret, ezekben a hetekben derül ki, hogy a szőlő egész éves gondozása milyen eredményt hoz, milyen évjárathoz segíti hozzá a borászatokat. Míg tavaly az aszály miatt fájt a szőlészek feje is, addig idén növényvédelemre kellett jóval többet költeni a sok eső miatt. Bár a következő napok, hetek még hatással vannak a minőségre, összességében közepes termésre és évjáratra lehet számítani. Eddig vegyes a kép, de vannak kifejezetten jó hozammal kecsegtető dűlők is - mondja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

A központ előrejelzése szerint idén is folytatódik a termőterület 2015 óta tartó csökkenése, és 58 ezer hektár alá esik a szőlők területe. A tavalyinál kedvezőbb időjárás miatt azonban ennek ellenére is meghaladhatja a termés mennyisége a 2022-ben mértet, és a termésátlagok növekedésének köszönhetően elérheti a 418-420 ezer tonnát. Ez egy-másfél százalékos növekedésnek felel meg. A szakértők úgy vélik, a szőlő termelői ára idén átlagosan mintegy 10 százalékkal emelkedhet.

Miklós Csabi móri borász tájékoztatása szerint náluk a termés 15 százalékát vitte el egy peronoszpórafertőzés tavasszal, de a rendkívül csapadékos vegetációs időszak is nehezítette a dolgukat. A borász a belföldi vendéglátásban tapasztal kereslet-visszaesést, különösen a közepes testű fehér borok esetében, viszont a helyi értékesítésben lát lehetőséget.

Soltész Gergő, az egri Ostoros Családi Pincészet vezetője a hűvösebb tavaszi időjárás miatt néhány nappal, egy héttel későbbi szüretre számít az idén. A tavalyi aszály, és a növénybetegségek gyors terjedése miatt ő sem igazán merne jóslásba bocsátkozni az idei termésről, ugyanakkor, mint minden borász, érzi a csökkenő európai és hazai kereslet hatását. Igaz: az Ostoros 2023 első félévében kétszámjegyű volumenbővülést tudott realizálni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bősz Adrián szerint a Szekszárdi Borvidéken idén a csapadék egyenletes eloszlása volt a jellemző, és szerencsére a nagy és intenzív viharok is elkerülték eddig a területet. Ugyanakkor a borvidéken az elmúlt 20 év legerősebb peronoszpóra járványával kellett megküzdeniük a gazdáknak, de a lisztharmat is veszélyeztette a termést. Szerinte a megdrágult inputanyagok és a többlet védekezés költségei is jelentős anyagi terhet rónak a termelőkre, melyet a piacokon nagyon nehéz, szinte lehetetlen érvényesíteni. A borász azt mondja: Szekszárdon a termés minősége jónak ígérkezik, mennyiségében viszont elmaradás várható a borvidék egészét tekintve.

A szakértők abban egyetértenek, hogy a piacon egyre határozottabb elmozdulás érzékelhető a fehér borok, illetve a pezsgők felé, ami egyúttal magában hordozza az igényt a könnyebb vörösborok iránt is. Fórián Zoltán ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyümölcsös, fiatalos italok széles választékával versenyezve, a borok piacán is egyre szélesedik az innovációk iránti igény. Ráadásul a borászok életét nehezíti a szabályozás is: januártól a kötelező üvegvisszaváltási rendszerrel is meg kell küzdeni, miközben változnak a címkézési szabályok is. Az év végétől a többi élelmiszerhez hasonlatossá kell válni a boros címkéknek is, így fel kell tüntetni a kalóriatartalom mellett a pontos összetételt, ami nem kis fejfájást okoz a termelőknek a borok és pezsgők esetében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm