12 °C Budapest
business audits using a calculator financial data investment fund at a workplace, wealth concept

Kiderültek az első részletek a KATA módosításáról: százezer embert is érinthet a változás januártól

2022. május 30. 10:30

Már korábban és érkeztek arról hírek, hogy a KATA szabályait módosítani fogják, ami növelné az állam adóbevételeit. Most a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arról beszélt a Világgazdaságnak, milyen konkrét változásokat terveznek ennél az adótípusnál.

Az év végéig biztosan nem változik vagy szűnik meg a KATA, mondta Parragh László a lapnak adott interjújában. Elmondása szerint ennél több időre van szükség, hogy meghozzák ezt a döntést, illetve megtervezzék, milyen új adókategória helyettesíthetné a mostanit. Parragh szerint az a probléma a kisadózó vállalkozások tételes adójával, hogy visszaélésre, rejtett foglalkoztatásra használható kiskapuk vannak benne. Jelenleg 430 ezer katás adóalany van, az esetleges szigorítás pedig 20-30 százalékukat érintheti, ami egyes becslések szerint akár 100 ezer főt is jelenthet.

A KATA lényege, hogy az önfoglalkoztatóknak alacsonyabb adóterhet biztosít, ezt viszont sokan úgy használják ki, hogy például katásként veszik fel a fizetésük egy részét, így kevesebb adót fizetnek utána. Más esetben a munkáltató kerüli el ezzel a munkavállaló utáni járulékok kifizetését, ugyanis ez a katás adózóra hárul. Ez viszont nem kedvez a munkavállalónak, ugyanis ha csak a minimális havi 50 ezres adót fizeti be valaki, akkor két katával adózott év számít egy évnyi nyugdíj szolgálati időnek. Parragh azzal is okolta a változtatás szükségességét, hogy a KATA 2013 óta nem változott és nem követte az infláció mértékét. Emiatt lehetséges, hogy a jövőben az adófajta havi összegét az inflációhoz vagy a minimálbérhez kötik majd. Szintén növelhetik a KATA eddigi 12 milliós bevételi plafonját, a megrendelői 3 milliós számlázási plafon pedig alacsonyabb lehet. Parragh hangsúlyozta, hogy a változásokkal a jogszerű adózó katások járnak majd jól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem