16 °C Budapest
European Union flags at Berlaymont building of the European Commission in Brussels, Belgium

Egyre nagyobb a baj: 8 milliárdos gyorssegélyt kaphat Magyarország

2022. május 20. 09:01

Újabb pénzügyi támogatást utalhatnak Magyarország részére az ukrajnai menekültek ellátására. A Népszava információi szerint az Európai Bizottság nem kevesebb mint 21,1 millió eurónyi (közel 8 milliárd forintot) gyorssegélyt adhat.

A 8 milliárd forintból a hivatalos hatóságok támogathatják majd a menekülteket azzal, hogy többek között élelmiszert és ideiglenes szállást biztosítanak a rászorulóknak, valamint elvégezhetik a határon felmerülő regisztrációs és egyéb feladatokat. Az összeg az EU belügyi alapjából érkezik majd, aminek a létrehozási határozata előírja, hogy az érkező források 30 százalékát olyan civil szervezeteknek, valamint helyi és regionális kormányzatoknak kell eljuttatni, amelyek nagy részt vállalnak az ukrajnai menekültek ellátásában.

Az Európai Bizottság a gyors ügyintézés érdekében az eredmények alapján fogja felszabadítani a szükséges összegeket, vagyis a kormánynak be kell mutatnia, hogy mire akarja fordítani azt. A brüsszeli testület pedig utólag meg fogja vizsgálni, hogy a források valóban a céloknak megfelelően lettek-e felhasználva. Az EB egyébként még áprilisban döntött arról egy konferencián, hogy az EU belügyi alapból elkülönít 400 millió eurót az Ukrajnából érkezők megsegítésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm