Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Fél kilenc körül már 390,5 forintba is került egy euró. Ez újabb történelmi mélypont.
A hajnali, 388,19-es mélypont után fél kilenc körül már 390,5 forintba is került egy euró. Ez újabb történelmi mélypont.
Az elmúlt héten szinte napról-napra jöttek az előzőt mindig felülmúló beszakadások az orosz-ukrán háború miatt. Remegve várhatjuk az amerikai tőzsde nyitását délután, ami rendre újabb gyengülési löketeket indíthat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Tour de Hongrie és RM–Bayern BL-elődöntő – sport a tévében
- Kiváló mérleggel zárta az előző évet a hazai papíripari óriás
- Fontos politikus hagyja el a Momentumot, mert már nem tud azonosulni a politikájával
- Két vármegye forgalmát borítja a Tour de Hongrie
- Madár István: hiába a kedvező kiskereskedelmi adat, csak lassan oldódik a lakosság óvatossága
- Történelemmel folytatódik az érettségi