A Viagogo másodlagos jegyértékesítési platform az EU fogyasztóvédelmi nyomására vállalta, hogy változtat szerződési feltételein és javít a fogyasztói tájékoztatáson.
Adóellenőrzéskor derültek ki szabálytalanságok egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalkozásnál. Csak papíron léteztek a számlák szerint megvásárolt nagy értékű kutyák, a vizsgálat tisztázta a bonyolult történet részleteit.
Egy jászberényi cégnél bukkant szabálytalanságokra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalkozás kutyaiskola indítását tervezte, ezért a vizsgálaton bemutatott számlák szerint 2019-ben 221 németjuhász kutyát vásárolt, több mint kétszázmillió forintért. A cég ügyvezetője szerint a kutyák továbbértékesítéséről egy angol vevővel kötöttek szándéknyilatkozatot. A megállapodás szerint az állatok a jászberényi társaságnál megkapják az alapképzést, majd az angliai vevőnél a speciális képzést, így lesz belőlük kábítószer-, vagy bombakereső, esetleg elfogó járőrkutya.
Azonban a cégnek nem származott bevétele kutyakiképzésből, és az ellenőrök a helyszíni szemlén, a telephelyen is mindössze 11 kutyát találtak. Az ügyvezető szerint az alacsonyabb tartási költségek miatt az állatokat Szlovákiába vitték, de ezt semmilyen dokumentum nem igazolta: a kutyáknak nem volt útlevele és a fuvart az állatok EU-tagállamok közötti mozgását nyomon követő TRACES-rendszerben sem rögzítették. Az ügyvezető a pontos szlovákiai szállítási helyszínt nem tudta megnevezni, és a kétszáz kutya gondozásával járó gyógyszer- és élelmezési költségekre sem utalt semmi bizonyíték.
Az ügyvezető később már azt állította, hogy a tervezett angliai értékesítés meghiúsult, ezért az állatok egy részét a társaság értékcsökkentnek minősítette és névleges összegért eladta. Az állítás bizonyítékaként 91 adásvételi szerződést küldött a NAV-nak, ezek szerint a nagy értékű kutyákat mindössze 1 euróért adták el szlovák magánszemélyeknek.
Bár az ügyvezető zavaros nyilatkozatokat tett a kutyák beszerzéséről, és az ellenőrzést is akadályozta, de a vizsgálat bebizonyította, hogy a társaság a számlákon szereplő 221 kutyát soha nem szerezte be, a számlákon szereplő események nem történtek meg. Az ellenőrzés végül több mint százmillió forintnyi adókülönbözetet állapított meg. A NAV a cégtől egy ingatlant és hat gépjárművet foglalt le, valamint büntetőeljárás indult az ügyben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Így ront be az Apple a kínai piacra
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában