A fertőző megbetegedések számának emelkedése miatt péntektől kötelező a maszkviselés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház tagkórházainak részlegein.
Óriási változás jöhet a magyar munkahelyeken: itt a javaslat, már ez sem jár ingyen a dolgozóknak
A munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a munkaköri alkalmasság vizsgálata tekintetében általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat - derült ki egy, a parlamentnek Semjén Zsolt által éjszaka benyújtott törvénymódosítási javaslatból, amely tartalmazza ezt a passzust is, szúrta ki az ATV. “A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat éjjel jelent meg.
A jogszabály meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amikor a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat, illetve a jogszabályon túl a munkáltató is előírhatja ugyanezt a saját döntésével. A munkáltató mindkét esetben továbbra is ingyenesen köteles biztosítani a munkavállaló munkaköri alkalmassági vizsgálatát.
A törvényjavaslat indoklásában az áll: “A változó életviszonyok a jogszabályok folyamatos felülvizsgálatát, tartalmának újragondolását igénylik. Az új szabályok megalkotásakor azonban olyan intézkedéseket kell tenni, olyan javaslatokat kell kidolgozni, ami az emberek hétköznapi ügyeinek intézését egyszerűbbé tudják tenni” - írják.
“A vállalkozások sikeressége érdekében pedig olyan jogi környezetet kell kialakítani, amiben az adminisztráció időbeli és pénzbeli költségei minimálisak, így az erőforrásaikat a jogszabályoknak való megfelelés helyett a működésükre, a termelésre tudják fordítani. E célkitűzés mentén hozta létre a Kormány érdekegyeztető fórumként a Deregulációs Kerekasztalt, amelynek célja a magyar emberek, vállalkozások mindennapi életének, ügyintézésének könnyítését és egyszerűsítését szolgáló javaslatok megfogalmazása, amelyek ezen törvényben is tükröződnek” - olvasható az indoklásban.
Kegyetlen veszély leselkedik a magyarokra: óriási hibát követ el, aki nem rohan ezzel a sürgősségire
A szakértő szerint fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen eset olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a fertőzések kialakulása vagy a hosszú távú rokkantság.
Veszélyes fertőző kór les a magyar gyerekekre, ha beüt az ősz: nincs menekvés, ezt át kell vészelni?
2024. 36. hetéig összesen 8 969 megbetegedés történt, míg tavaly még ugyanebben az időszakban 12 426 diagnosztizált esetről számoltak be.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.