10-ből 4 magyar olyan anyagi helyzetben van, hogy egy hét pihenést sem tud kigazdálkodni egész évben, nemhogy a főszezonban.
„Mennyire jellemző önre, hogy gyakran érzi magát magányosnak?” – tették fel a kérdést egy tavaly decemberi kérdőíves felmérésben a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) munkatársai. Magyarországon a 30 évesnél fiatalabbak 46 százaléka válaszolta azt, hogy teljesen, vagy hogy inkább jellemző rá ez az állítás, mint sem – számolt be a felmérésről a qubit.hu.
A lapnak nyilatkozó Albert Fruzsina szociológus úgy véli, a fiatalok elmagányosodásának egyik fontos oka lehet a baráti kapcsolatok visszaszorulása, és ezért többek között a koronavírus-járvány két évét tartják felelősnek a kutatók.
Noha a laikusok és a szakemberek egyaránt a legidősebbeket szokták félteni az elmagányosodástól, a legújabb trendek alapján úgy tűnik, hogy a legfiatalabb felnőttek még inkább veszélyeztetettek lehetnek.
Bár a személyes kapcsolatok a pandémia miatt bevezetett korlátozások hatására minden korosztályban megcsappantak, a 30 alatti fiatalok körében jóval nagyobb mértékű volt a családon kívüli kapcsolatok elvesztése. Bár számszerűleg lehet, hogy több barátot tudnak felsorolni, mint az idősebbek, a szakember szerint a fokozottabb magányérzet inkább abból fakadhat, hogy a kortárs kapcsolatok a 30 alatti felnőtteknek a legfontosabbak, ezt a kort a szakirodalom a „társas promiszkuitás” korszakának is nevezi, így ezen kapcsolatok hiánya ezt a korosztályt érinti a legérzékenyebben.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása