Close up of Vials and Syringes with Covid-19 vaccine are displayed on a tray during vaccination.

Kutatóorvosnak adta ki magát a pofátlan csaló: közel 4 milliót harácsolt össze covid vakcinára

2022. január 24. 18:06

Azzal a hamis indokkal kért kölcsönt két férfitől, hogy a pénzt kutatóorvosi tevékenységére, koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére fogja fordítani - írja a Szolnoki Járásbíróság közleménye.

Vádat emeltek egy tószegi nő ellen, mert kutatóorvosnak adta ki magát, majd pénzt kért kölcsön Covid-19 elleni vakcina fejlesztésére – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A 31 éves nő, 2020. novemberében – még az első sikeres vakcina-tesztek bejelentése előtt – állt elő ötletével két helyi férfinak. Kutatóorvosi munkájához kért kölcsön, azt állította, hogy már az ő vakcinafejlesztése is végső fázisban van, a befejezéshez lenne szüksége pénzre.

Az ál-kutatóorvos szerződésben tett ígéretet arra, hogy 2021. február végéig visszafizeti a kölcsönkért összeget, ez azonban nem történt meg. A két, jó cél érdekében pénzét áldozó férfi 2021. júliusában már felszólító levélben kérte a nőt, hogy fizesse vissza a tartozást. A csaló nő azonban nem lépett ki szerepéből, továbbra is kutató látszatát keltve azt mondta, hogy szándékában áll a pénz visszafizetése, és egy hamisnak bizonyult banki bizonylat bemutatásával tovább hitegette két áldozatát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A büntetlen előéletű nő az eljárás megindítása után kifizette az okozott kárt. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem