Kongóban a majomhimlő új, könnyebben terjedő formája jelent meg, amelynek megfékezésére az ország egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.
A vírus szezonalitására egyre biztosabb, a globális vakcinációs program pedig aligha éri el őszre a kívánt hatást. Nem mindegy azonban, hogy miként várjuk majd a 4. hullámot.
Bár a világ egyes országaiban, így Magyarországon is viszonylag jól állunk vakcinációval, de a nyájimunitáshoz ez kevés, pláne egy amúgy globálisan terjedő járványban - írja Kemenesi Gábor, biológus, víruskutató a Portfolio-n.
Így még azokban az országokban is, mint például Magyarországon, ahol jól állunk átoltottságban, a nyáron is fenn kell tartani bizonyos óvintézkedéseket. A kutató leginkább a távolságtartást emeli ki, de ilyen a maszkviselés is, hiszen fontos a fertőzési láncok megszakítása. Emellett fel kell készülni egy esetleges - és szerinte biztosan bekövetkező - negyedik hullámra is.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása