The cross is placed on the Bible.

A pandémia sötét hónapjairól beszélt Ferenc pápa: ezt üzente mindenkinek

2021. április 4. 10:03

Az új koronavírus-járvány miatti korlátozások közepette zajlott Ferenc pápa vezetésével nagyszombat este a húsvéti vigília (virrasztás) a római Szent Péter-bazilikában. Homíliájában Ferenc pápa a húsvét üzeneteként az újrakezdést, új utak járását és a határokig való eljutást nevezte meg.

A szertartás a szokásosnál másfél órával korábban kezdődött, alkalmazkodva az olaszországi templomokban tartott virrasztásokhoz, melyek a járványügyi előírások miatt este tíz előtt befejeződtek. A Szent Péter-bazilikában korlátozott számban, mintegy kétszázan voltak jelen, többségükben papok. Ugyanekkora volt a létszám péntek este is a Szent Péter téri keresztúton.

A nagyszombat esti vigília hagyományosan a bazilika előcsarnokában kezdődik, most viszont az egyházfő a főoltárnál állt. A teljesen sötét bazilikában csak a pápát érte fény. Ferenc pápa megáldotta a tüzet, és meggyújtotta a húsvéti gyertyát, mely lángot adott a jelenlevők kezében tartott gyertyáknak. A sok apró gyertya világította meg a hatalmas bazilikát.

Ferenc pápa a főoltártól a közeli Katedra-oltárig haladt és időközben felkapcsolták a bazilika fényeit. Megszólaltak a bazilika három napja néma harangjai is, amelyek ismét elindultak Rómából a világ templomai felé. A szertartáson nem tartották meg az ilyenkor szokásos keresztelőket. Homíliájában Ferenc pápa a húsvét üzeneteként az újrakezdést, új utak járását és a határokig való eljutást nevezte meg.

Mindig lehetséges újrakezdeni, mivel új életre mindig van lehetőség összes kudarcunk ellenére, Isten szívünk romjaiból is remekművet tud alkotni, ahogyan emberiségünk leomlott darabjaiból is új történetet tud készíteni

- hangoztatta az egyházfő. Hangsúlyozta, a pandémia "sötét hónapjai" ellenére sem szabad elveszíteni a reményt. Új utak követését szorgalmazta a hívők életében kijelentve, hogy a hit nem válhat emlékké vagy megszokássá, amely "már érint, nem szólít meg bennünket".

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Azt mondta, nem lehet Jézust idejét múlta szereplőként, messzibe veszett egykori barátként kezelni, mivel "Jézus él, itt és most, veled halad abban a helyzetben, melyet éppen átélsz, a nehézségben, amely éppen próbára tesz". Végül Ferenc pápa Galileáról beszélt, ahova Jézus halála után a tanítványok visszatértek. Az ókori vidéket a mai világ és társadalom határtérségeként, peremeként írta le, ahol a kirekesztettek, gyengék, szegények, elveszettek, csüggedtek élnek, amiként ez mai "városaink szegleteiben" is történik.

Senki sem utolsó, senki sem kizárt

- hangoztatta a pápa, aki mindennapi szeretet szorgalmazott a korlátok, előítéletek túllépésével. Vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatja be az ünnepi misét, amelyet a Vatikán az összes eddigi szertartáshoz hasonlóan interneten közvetít. Délben a bazilikából mondja el üzenetét, majd Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. A húsvéti üzenet hagyományos központi témájának a béke számít, Ferenc pápa felsorolja a világ konfliktusok, éhezés, társadalmi feszültség sújtotta térségeit. Ahogyan tavaly húsvétkor és idén karácsonykor is történt, a beszédből nem marad el a járványhelyzet sem.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm