A szeptember 13-16 közötti viharok nyomán több, mint nyolcezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.
Május-július körül lehet hatékony vakcina a vírus ellen, de már kifelé megyünk a helyzetből - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
A jelek szerint a gyógyszerfejlesztésre adott magyar pénzek meghozták az eredményt, de végső mérleget csak a vírus leküzdése után lehet vonni. A magyar virológusok eddig is a legjobbak közé tartoztak - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
A kormányfő elmondta, korábban megkérdezte az Európai Bizottság elnökétől: mikor lesz vakcina, mivel az EU több milliárd eurót tolt ebbe a projektbe. Az elnök asszony nem tudott választ adni, de a dolgok úgy állnak, hogy ez nem lesz hamarabb, mint a következő év első fele - mondta, majd hozzátette, május-július tájékán lehet vakcina a vírus ellen.
Mostantól kifele megyünk ebből a helyzetből
- tette hozzá. Folyamatosan nézzük, hogy melyik kormány milyen választ ad a járványra. Mi már tavasszal a második hullámra készültünk - mondta a kormányfő, éppen ezért nyáron felkészültünk politikailag és gazdaságilag a második hullámra. Sok országban propellerpénzt adtak, ami egy jó gondolat, de mi másik irányba indultunk, nekünk az volt a fontos, hogy legyen munka és beruházás a kormányfő szerint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!
Ahogy a világon, Magyarországon is nagy probléma az élelmiszerpazarlás. A hazai élelmiszerhulladékok felét a magyar háztartások termelik, ezt pedig jelentősen le lehetne csökkenteni. Lapunk most arra kíváncsi, hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!
Kegyetlen veszély leselkedik a magyarokra: óriási hibát követ el, aki nem rohan ezzel a sürgősségire
A szakértő szerint fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen eset olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a fertőzések kialakulása vagy a hosszú távú rokkantság.
Veszélyes fertőző kór les a magyar gyerekekre, ha beüt az ősz: nincs menekvés, ezt át kell vészelni?
2024. 36. hetéig összesen 8 969 megbetegedés történt, míg tavaly még ugyanebben az időszakban 12 426 diagnosztizált esetről számoltak be.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.