Évente néhány ezer forintnál nem kerülhetnek majd többe azok a biztosítások, melyeket júliustól az elektromos rollerek tulajdonosainak is meg kell majd fizetniük.
Gömöry Zsolt egy hete fekszik a Korányiban, de a laboreredményei egyre rosszabbak, és a láza is megas.
"Sajnos a laboreredményeim rosszabbak lettek, mint ahogy azt gondoltuk. Nem tudom, meddig kell kórházban maradnom, de még három hét is lehet belőle. Türelmes vagyok és természetesen bizakodó. Szeretnék már jobban lenni, de még nem vagyok" - mondta el a Blikknek Gömöry Zsolt, az Edda billentyűs-zeneszerzője, aki egy hete került az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírus-fertőzötteket gondozó osztályára.
Az egyetlen, amiben kis előrelépés tapasztalható, hogy nappal már nincs olyan borzasztóan magas láza. Már csak hajnalra szokott belázasodni, de az kezelhető.
Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást. KATT!
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad
- Kiderült még valami Robert Fico merénylőjéről
- Krímben érhette súlyos veszteség az oroszokat
- Osztalékinformációt jelentetett meg az OTP
- Tárnok Balázs: Szlovákiában elkezdődött az egymásra mutogatás
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban