Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
A pandémia eddigi tapasztalatai alapján több kutatás foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az elhízottság milyen kapcsolatban lehet a Covid-19-betegség súlyosra fordulásával.
Az elméletek szerint a jelentős túlsúly megnöveli számos egészségügyi probléma kialakulásának kockázatát. Ezek pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a koronavírusos páciensnél súlyosra forduljon a Covid-19-betegség. Egy új tanulmány több mint 5200 fertőzött ember esetét vizsgálta meg. A csoport 35 százaléka elhízott volt. A kutatók megállapították, hogy a nagy testtömegindexű páciensek nagyobb eséllyel kerültek kórházba a Covid-19-betegség miatt, mint a normális testtömegindexűek.
A tudósok továbbra is dolgoznak annak kiderítésén, hogy milyen szerepet játszik az elhízás a betegség súlyosbodásában. Elképzelhető, hogy az elhízás érinti az immunrendszert, de az is, hogy a pandémia a meglevő közegészségügyi problémákat erősíti fel. A kutatók szerint az elhízás lehet a hátterében annak, hogy egyes országokat, közösségeket súlyosan érint a koronavírus-járvány. Az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság körében 42 százalék az elhízottak aránya. Ez az arány pedig a fekete és spanyolajkú lakosság körében még magasabb.
Egy 170 cm magas felnőtt embert 86 kilogrammos testsúly fölött, 30-as testtömegindextől tartanak elhízottnak. A Covid-19-betegség súlyosra fordulásának megemelkedett kockázata az extrém elhízottaknál, vagyis a 40-es és afölötti testtömegindexű embereknél jelentkezik.
A kutatók rámutattak, hogy számos tényező nehezíti meg az elhízottak szervezete számára a tüdőt károsító koronavírus-fertőzéssel való küzdelmet. A jelentős túlsúlyt viselő szervezet, a testzsír kiterjedtsége csökkenti a tüdő kapacitását. Egy másik probléma lehet az elhízással gyakran együtt járó krónikus gyulladás. A gyulladás természetes védekezési módja testünknek a káros betolakodókkal, köztük a vírusokkal szemben. A hosszan tartó gyulladás azonban nem egészséges, és alááshatja a szervezet védekezését, amikor valódi fenyegetéssel kerül szembe.
"Mintha gázolajat öntenénk a parázsló tűzre" - világított rá Dariush Mozaffarian, a Boston melletti Tufts Egyetem elhízáskutatója. A tudósok azt is vizsgálják, hogy esetleg a koronavírusnak lehet-e valamilyen sajátossága, ami miatt az elhízottak érzékenyebbek rá, és jobban megbetegíti őket. Az elhízottság a kezelést is befolyásolja: a kórházban a légzés megkönnyítésére hasra fektetik a betegeket, de az elhízottaknál ez nehézségbe ütközik, ezért ezek a páciensek gyakrabban szorulnak lélegeztetésre. Egy további probléma, hogy a koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett vakcina esetleg nem lesz elég hatékony az elhízottak esetében - mutattak rá a szakemberek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk:
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot