Összegyűjtötték, mennyit keresnek az egyes európai kormányfők az országuk átlagbéreihez képest.
A globális krízis hatására kialakult gazdasági lassulás világszerte kockázatot jelent a vállalatok etikus működésére - derül ki az EY közel 3600 cégvezető és beosztott megkérdezésén alapuló nemzetközi felméréséből. A szervezetek munkavállalói és beszállítói ugyanis hajlamosabbá váltak a szabályok megszegésére annak érdekében, hogy megőrizzék az egészségügyi veszélyhelyzet előtt elért pozícióikat.
Világszerte a munkavállalók harmada képes lenne etikátlanul cselekedni szakmai és anyagi előmenetele érdekében az EY Global Integrity Report tanulmánya szerint. A következő hónapokban ez az arány ráadásul tovább növekedhet a megkérdezettek 25 százaléka szerint, hiszen az alkalmazottak aggódnak az állásukért, a beszállítók nem látják biztosítottnak a megrendeléseiket, a vezetők pedig a cég jövőjét féltik.
- hangsúlyozta Farkas Ádám, az EY felelős üzleti működéssel foglalkozó területének szenior menedzsere. A szakember szerint az átlátható működés biztosítása érdekében minden cégnek érdemes felülvizsgálnia a belső kontroll rendszereit, különös tekintettel egy esetleges második hullámra.
A nemzetközi riport rámutat, hogy a társaságok etikus működését a globális gazdasági visszaesés mellett a távmunka elterjedése (33%), a beszállítói láncok megszakadása (28%), illetve a munkavállalói bérek és juttatások csökkenése (24%) is kedvezőtlenül befolyásolja.
Szinte az összes válaszadó úgy látja, hogy a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú a felelős vállalati működés (95%), ami számottevő előnyökkel jár a szervezetek számára. A felmérésbe bevontak szerint az etikus cégeknek hosszú távon erősödik a reputációja (50%), nagyobb eséllyel szereznek új ügyfeleket (41%) és könnyebb megtartaniuk a tehetséges munkatársaikat (40%) is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak