A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) friss kutatás alapján a turizmus lehet idehaza a húzóágazat 2024-ben.
Görögország éjszakára lezárja határátkelőit a koronavírussal fertőzöttek számának újbóli megemelkedése miatt, csak a bulgáriai határon lévő átkelőhelyek maradnak nyitva - közölte csütörtökön a görög kormány.
A görög polgári védelmi hatóság emellett újabb szigorú szabályokat jelentett be az Athénhoz közeli Pórosz szigetén, ahol az utóbbi időben szintén megugrott a fertőzöttek száma. Póroszon szájmaszkviselési kötelezettséget vezettek be, az éttermekben és bárokban pedig kötelező zárórát rendeltek el. Köztereken legfeljebb kilencen gyülekezhetnek.
Európai összehasonlításban Görögországban továbbra is alacsony a fertőzöttség szintje, eddig mintegy 5100 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 210-en hunytak el a kórban. A turisztikai szezon kezdete óta azonban érezhetően megnőtt az új esetek száma. Csütörtökön az egészségügyi hatóságok 153 új fertőzöttet jelentettek.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása