A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) friss kutatás alapján a turizmus lehet idehaza a húzóágazat 2024-ben.
A sárga, illetve piros országokból hazaérkezők közül nem mindenkit fognak egészségügyileg ellenőrzini a határon, a belépőket ugyanis csak szúrópróba szerűen fogják szűrni - tudta meg az RTL Híradó.
Az RTL Klub híradója úgy tudja, hogy a piros, illetve sárga besorolású országokból hazaérkezőknek maguknak kell felhívniuk az orvosukat, akik ezek után hivatalból küld ki a karanténba vonulás helyszínére mentőkkel koronavírus-teszteket. Ezeknek a vizsgálatoknak az árát augusztus 1-ig az állam állja, azonban utána már az utazóknak kell fizetniük érte.
Ezen felül a kormány arról is tájékoztatta a híradót, hogy a piros és sárga jelzésű országokból hazatérők esetében testhőmérséklet mérést fognak végezni, illetve egy kérdőívet is ki kell majd tölteniük az utazásból hazatérőknek a határon. De nem mindenkinek,
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt