Ide utaznának a magyarok a járvány tetőzése után: biztonságban lesznek?

2020. április 27. 10:15

A magyarok több mint fele utazni készül a járvány után - derült a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készült kutatásból, amelyet a Magyar Hírlap ismertetett.

A napilap hétfői számában ismerteti, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízta a Századvéget, hogy mostantól hetente mérje a magyarok utazási hajlandóságát. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója ezt podcastjében jelentette be. Mint mondta, több mint kétezer embert kérdeztek meg, az első eredményekből az látszik, hogy a magyarok több mint fele ebben az évben tervez valamilyen belföldi utazást.

A válaszadók 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy felkeres majd valamilyen külföldi úti célt - legtöbben Horvátországot és Görögországot jelölték meg, Guller Zoltán hozzátette, hogy a külföldi úti célokkal kapcsolatban fontos szempontként jelenik meg a válaszolóknál, hogy az adott országot mennyire érintette súlyosan a járvány. Ennek kapcsán megjegyezte, Magyarország megítélése ilyen téren tovább javulhat a külföldi turisták szemében, mivel hazánk az eddigi adatok alapján a vírus által kevéssé sújtott országok közé tartozik.

A nyári turisztikai szezon kilátásait illetően Guller Zoltán elmondta, átalakulnak az utazók prioritásai. Az úti célok kiválasztásakor már nem az élménykeresés, hanem a biztonság lesz a legfőbb szempont. Nagyobb részben azt fogják nézni, hogy biztonságban van-e a pénzük: ha befizetnek egy előleget, várja-e őket a helyszínen nyitott szálloda, illetve megfelelő szolgáltatás. Erről Guller Zoltán azt mondta, a szállodáknak gondoskodniuk kell a megfelelő higiéniai körülményekről, kézfertőtlenítők kihelyezéséről, illetve arról is, hogy a személyzet tagjai viseljenek maszkot.

Guller Zoltán összefoglalva megállapította, hogy az előttünk álló hónapok, de lehet, hogy néhány év legfontosabb szempontja a biztonság lesz, így arra ösztönzi a turisztikai szolgáltatókat, hogy azon dolgozzanak, miként tudják majd ezt a biztonságot minél nagyobb mértékben garantálni az érkező turistáknak. Közölte, hogy ezt elősegítendő, készítenek egy Covid-kézikönyvet, amelyben az alapvető közegészségügyi információkat tartalmazzák majd.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem