A szakértő tippjeinek segítségével minimális erőfeszítéssel szabadíthatunk fel teret és tehetjük rendezetebbé a konyhánkat.
A Lyme-kór egy rejtőzködő, lappangó betegség, amelyet nehéz felismerni. Ezért is fontos újdonság az a magyar diagnosztikai eszköz, amely képes lehet kimutatni a kórokozót a vérből.
A Lyme-kór az emberi szervezet bármely részét érintheti, a betegség azonban nem okoz kirobbanó klinikai tüneteket. Éppen az a becsapós, hogy hol van panasz, hol nincs, vagyis egy bujkáló, lappangó betegségről van szó, amit nehéz azonosítani - magyarázta Bozsik Béla Pál, a Lyme Diagnostics Kft. tudományos igazgatója az InfoRádiónak.
A Lyme Diagnstics új diagnosztikai eszköze azért jelenthet forradalmi előrelépést, mert magát a jellegzetes alakú kórokozót képes kimutatni a vérmintából, nem pedig annak a hatását, hiszen az vagy van, vagy nincsen, mondta a szakember. Eddig a fertőzés kimutatására a szerológiai vizsgálatok során a baktériumhoz kötődő, a szervezetben termelődő ellenanyag meglétét vizsgálták, ez azonban nem minden esetben lehetséges, mert a szervezet néha képtelen ellenanyagot termelni.
A Lyme-kórt leggyakrabban kullancsok terjesztik. A vérszívók csípése miatt kialakult bőrgyulladás nagy fokú terjedés figyelmeztető jel lehet. Az ilyenkor kialakuló úgynevezett Lyme-foltok mellett ízületi panaszok jelentkezhetnek, elsősorban a térd, a boka és a váll területén, de a kis ízületeket is érintheti.
A sok szabadtéri rendezvény miatt emiatt fontos lenne a kullancsmentesítés, jegyezte meg végezetül Bozsik Béla Pál.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot