Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Még idén az egész országban átirányítják a mentők 104-es számát a 112-es Központi Hívásfogadóba.
A rendőrség és a tűzoltóság után a mentőszolgálatnak is csatlakoznia kell az Egységes Segélyhívó Rendszerhez - írja a Lánglovagokra hivatkozva a Népszava. ÍEz azt jelenti, hogy a 104-es szám a továbbiakban a 112-es központban csörög majd és onnan kapcsolják tovább a bejelentőt a mentőkhöz, melynek mentésirányítói saját protokoll alapján kérdezik ki a segélyhívót.
Amennyiben kizárólag egészségügyi panasz a bejelentés tárgya, az alapadatok rögzítését követően az elektronikus adatlap továbbítása történik meg, ezt követően kapcsolják csak át az élőhangot, és kezdődik a mentők saját kikérdezése - közölte a Belügyminisztérium (BM). Vagyis bonyolódik a rendszer, egy-egy segélyhívásnál kétszer is kikérdezik majd a bejelentőt.
A 104-es telefonszámot jelenleg a területileg illetékes állomáson egy helyismerettel rendelkező képzett mentésirányító kezeli. A 112-es szám viszont Miskolcon vagy Szombathelyen cseng ki, ott van az ország két segélyhívó központja. A BM tájékoztatása szerint a 104-es segélyhívószám átirányítása az idei évben valamennyi régióban - elsőként az észak-magyarországiban, utolsóként a közép-magyarországiban - megtörténik.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében
- Sok pénzt bukhatnak ezen a nyugdíjas éveikre spórolók
- Újfajta autós csalás terjed
- "Tankönyvi" időjárás lesz most pár napig, csak egy dologra kell figyelni - előrejelzés
- Undorító élőlény fenyegeti a kutyákat - egyre veszedelmesebb
- Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság