Július 1-től az Egészségablak applikációban és a 1812-es telefonszámon is lehet majd időpontot foglalni az orvoshoz.
A kormány jövőre 10, négy év alatt (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán.
Balog Zoltán szerdán, Budapesten bejelentette, a kormány jövőre 10, négy év alatt (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél. Azt is elmondta, ezt a tízszázalékos emelést az egészségügyi szakdolgozók tervezett béremelésén felül kapják az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai 2018 januárjában, amelynek többletforrása 4 milliárd forint.
A jövő évi költségvetés tervezetében egyébként mentésre 39,7 milliárd forint áll rendelkezésre, szemben a 2010-es 22,5 milliárddal. A miniszter emlékeztetett, hogy 2016. szeptember 1-jétől átlagos 26,5 százalékos egészségügyi béremelés történt, idén novembertől 12 százalékos lesz az emelés mértéke, majd 2018 és 2019 őszén további 8-8 százalékos emelésben részesülnek az egészségügyi dolgozók.
Hozzátette: a béremelésre fordított többlet ebben az évben 6,4 milliárd, jövőre pedig 7,5 milliárd forint lesz. Példaként elmondta, hogy az emeléssel egy mentőorvos bére az átlag 390 500 forinthoz képest jövőre 645 ezer forint lesz, egy mentőtiszt bére pedig 242 300 forintról 460 112 forintra emelkedik.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból