Magyarország évek óta vezető helyen szerepel a népességre jutó emésztőrendszeri daganatok számában, és a fiatalok körében is egyre elterjedtebb a vastagbélrák.
Évente legalább 10 ezer új tüdőrákos beteget diagnosztizálnak Magyarországon. Hazánkban egyre komplexebb a kezelés, és a hagyományos módszerek mellett már új terápiák is elérhetők - írja a Magyar Nemzet.
Világviszonylatban az egyik leggyakrabban előforduló betegség a tüdőrák, de az ötéves túlélési mutatók csak 15 százalék körül mozognak. Hazánkban egyre komplexebb a kezelés, a hagyományos terápiák - kemoterápia, műtét és sugárkezelés - mellett a célzott, gyógyszeres terápia is előtérbe került, és mára az immunterápia is elérhető. Azoknak a betegeknek legalábbis, akiket erre orvosilag alkalmasnak találnak, vagyis épp olyan a daganat típusa, amelynél ezek a gyógymódok alkalmazhatók. Ezeket egyébként már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is támogatja.
Ostoros Gyula, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet (OKTPI) főorvosa a lapnak elmondta, az volna a cél, hogy az előrehaladott, áttétes tüdőrák esetében javuljanak a túlélési esélyek, és akár öt évvel a kezelés után is élhessenek az érintettek.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Elismerés érkezett egy „nagyragadozótól”
- Tárgyalt egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
- Nagy Márton bejelentése az üzemanyagárstopról: elértük a célt, nem kell intervenció
- Milliárdos elköteleződést tett a kormány a női kézilabda BL-négyesdöntők rendezése mellett
- Az ukránok szerint csapnivaló az észak-koreai rakéták minősége
- Masszív orosz csapás érte az ukrán energetikai rendszert