Új szupergyógyszert kaphatnak a depressziós betegek

2016. június 8. 17:04

Olyan vérvizsgálatot dolgoztak ki brit kutatók, amely segít megállapítani, milyen gyógyszert írjanak fel a depressziós betegnek, írja a BBC alapján az MTI. Jelenleg a kezelés elején adott antidepresszánsok mintegy fele nem bizonyul hatékonynak, ezért az orvosok kénytelenek addig próbálkozni, amíg a megfelelőt meg nem találják.

A londoni King's College kutatói kis létszámú kutatásukban a beteg vérvizsgálati eredményei alapján keresték meg a neki való orvosságot. Akiknél gyulladást mutatott a teszt, azoknak erősebb gyógyszerrel kellett kezdeniük a kezelést, írták az International Journal of Neuropsychopharmacology című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány szerzői.

Eddig 140 depresszióval diagnosztizált önkéntes segítségével próbálták ki a sok év munkájával kidolgozott vérvizsgálatot. A kutatók szerint nagyobb létszámú vizsgálatokra van szükség, hogy bizonyítsák, valóban működik a módszer. A vérvizsgálatban a gyulladás két jelzőjét - a MIF és az interleukin-1 béta elnevezésű markereket - keresték. Azok a páciensek, akiknek a vérében nagy arányban találták meg a két markert, a hagyományos, gyakran felírt antidepresszánsokra nem reagáltak.

A betegek nagyjából egyharmadánál lehetnek jelen ezek a markerek, ők lehetnek azok, akiknek agresszívebb terápiát kellene előírnunk, mondta Carmine Pariante, a kutatás vezetője. Az antidepresszánsok biztonságosak, ám lehetnek mellékhatásaik.

Pariante szerint gyulladással válaszol a szervezet a stresszre, azonban különös módon épp ez akadályozza a gyógyszeres kezelést. Kutatócsoportjával azt vizsgálják, segíthetnek-e ezeken a betegeken az antidepresszánsok mellett szedett gyulladáscsökkentők.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a páciensek semmiképp ne kezdjenek ezért maguktól gyulladáscsökkentőt szedni, és arra is kitértek, hogy a gyógyszer nem az egyetlen lehetséges útja a depresszió kezelésének, a pszichoterápiát, a meditációt és az önsegítő csoportokat is fontosnak tartják.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem