A magyar kormány vállalta, hogy 2023 végéig elkészíti és benyújtja a hazai nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálatáról szóló jelentést. Ez úgy tűnik, nem történt meg.
Nyugdíjas orvosok bevonásával gyorsítanák fel a rokkantak komplex felülvizsgálatát - írja a Magyar Idők keddi számában.
A lap emlékeztetett arra, hogy a kormány a rokkantellátás átalakítása részeként 2012-ben elrendelte minden 57 évnél fiatalabb rokkant, illetve rendszeres szociális juttatásban részesülő felülvizsgálatát. A változásnak 200 ezer érintettje volt, a nyilatkozatot valamivel több mint 186 ezren küldték vissza.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) a lappal közölte, 2015 közepéig sem sikerült elvégezni az összes felülvizsgálatot, első fokon eddig 144 212 esetben végezték el az ellenőrzést. Mivel kevés orvoszakértő állt rendelkezésre, a kormány a múlt héten módosította a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló határozatát - írja a lap -, és ennek értelmében most már nyugdíjas orvosok is végezhetnek rehabilitációs orvoszakértői feladatokat, rájuk ezentúl nem vonatkozik a "nyugdíj vagy munka" elve. Az NRSZH tájékoztatása szerint jelenleg egyébiránt valamivel több mint 142 ezren kapnak rokkantsági, míg majdnem 93 ezren rehabilitációs ellátást.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő
- Temérdek pénzt hagytak Magyarországon a filmes produkciók
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás