14 °C Budapest

Melyik orvos kapja a legtöbb hálapénzt?

Pénzcentrum
2015. március 3. 10:30

Az orvosok 89 százaléka elítéli a hálapénzt, mégis sokan elfogadják, állításuk szerint az alacsony fizetésük miatt.

Zombor Gábor az egészségügyért felelős államtitkár javaslata szerint, ha az orvosok vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt és nem mennek külföldre, akkor 100-200 ezer forintos nettó bérkiegészítést kapnának.

Az orvosok közül egyre többen gondolják, hogy a hálapénz kiirtása nélkül, halára van ítélve mindenféle egészségügyi reform - szerintük csak jelentős (körülbelül háromszoros) fizetésemeléssel lehetne ezt kiváltani. Cserébe akár büntetőjogi felelősségre vonás terhe mellett is vállalnák, hogy nem fogadnak el több borítékot a betegektől.

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kutatása szerint az orvosok 89 százaléka elvben elutasítja a hálapénz ötletét, ám 70 százalék mégis elfogadja azt az alacsony fizetése miatt.

A legtöbb hálapénzt a szülészek és az idegsebészek kapják, elöbbiek átlagosan 200 forintot, utóbbiak 120-150 ezer forintot, míg a legkevesebbet az ápolók és betegszállítók, átlagosan 5 ezer forintot. A sebészek 100 ezret, a szemészek pedig 40 ezer forint körül kapnak, míg a háziorvosok és a belgyógyászok nagyjából 10 ezer forintot találnak a borítékban.

Az orvosok nem csak megalázónak tartják, de nem is tudnak tervezni a hálapénzből befolyó bevételekkel. Ezen okok miatt vándorolnak magyar orvosok tömegesen külföldre - nyilatkozta dr. Dénes Tamás az MRSZ elnöke a Blikknek.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem