18 °C Budapest

Egyre több magyar beteg fizet a kórházi ellátásért

2014. szeptember 4. 08:59

Az egyetemi klinikák és a nagyobb kórházak jó lehetőséget látnak a fizetős betegekben, hiszen főleg a várólisták növekedésével egyre nagyobb az igény az "államiban magán" betegellátásra - írja a Világgazdaság.

Eredetileg VIP-ellátásnak szánták külföldieknek, de mára több magyar beteg veszi igénybe a fővárosi Uzsoki utcai Kórházban indított magán-betegellátást. A magánbetegek ellátása a közellátástól elkülönítetten működik, az alkalmazottak pedig tisztes bérkiegészítéshez jutnak ezáltal. Ráadásul a kórháznak is marad 20-25 százalék tiszta haszna. Így nem csoda, ha októbertől még nagyobb területen fogadnak majd magánbetegeket az Uzsokiban.

A Pécsi Tudományegyetemen pedig már a szervezett magánfinanszírozott ellátás bevezetésének küszöbén állnak, miután három éve önálló státuszt hoztak létre a biztosítókkal és a betegfejvadász-cégekkel való kapcsolattartásra. Debrecenben is szervezetten működik már hetedik éve a térítéses betegek ellátása.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem