Kár lenne tovább tagadni: kiderült, ennyivel keresnek többet a férfiak a nőknél Magyarországon
Majdnem bruttó 95 ezer forinttal keresett kevesebbet átlagosan egy nő egy férfinál Magyarországon az idei első negyedévben.
Majdnem bruttó 95 ezer forinttal keresett kevesebbet átlagosan egy nő egy férfinál Magyarországon az idei első negyedévben.
A várt 2-3 helyett mindössze 0,9 százalékkal csökkentek az élelmiszerárak júliusban.
A KSH szerint a friss és a fagyasztott málna külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2022-ben.
2023. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbit, így ebben az évben először kúszott 20 százalék alá a drágulás mértéke Magyarországon.
Vas megyében is lassulni látszik a gazdaság: az elmúlt egy évben csökkent a beruházások száma és nőtt a munkanélküliség is.
Nógrád megye után Budapesten emelkedtek a legkisebb mértékben a nettó átlagkeresetek. A közszolgáknak legalább 10-15 százalékkal csökkent a reálbére a szakszervezet szerint.
A boltok számának csökkenése nem újkeletű tendencia Magyarországon, azonban az új kihívások hatására ez 2023-ban tovább gyorsulhat és rengeteg üzlet eshet ennek áldozatul.
A mai adatok kiegészülve a korábbiakkal összességében arra utalnak, hogy stagnálhatott a magyar gazdaság az április-június időszakban az előző negyedévhez viszonyítva.
2023. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 8,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
Erős forgalomesés mellett, de ismét növekedtek az árak 2023 első negyedében – derült ki a KSH, valamint az MNB legfrissebb lakáspiaci jelentéseiből.
A magyarok a múlt héten kétszer annyiszor kerestek rá a a neten cukorra, mint a múlt hónapban.
Mialatt az idei első negyedévben egy átlagos budapesti több mint 500 ezer forintot költött el az üzletekben, addig Nógrádban ez az összeg több mint 200 ezer forinttal kevesebb volt.
A vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 6,9%-kal kevesebb lakás épült. Csak a községekben bővült a lakásépítés, ott 9,2%-kal több lakást vettek használatba.
Rengeteg elsős bukott meg a többi évfolyam diákjaihoz képest, de nem feltétlenül azért, mert ilyen rosszak lennének a képességeik.
Júniusban 7234 gyermek született, 9218-an ember halt meg - derült ki a KSH friss adataiból.
A 15–64 évesek körében a A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott.
2023 májusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 567 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 500 forint volt.
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak Buda szélén, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a XXIII. kerületben?
Legnagyobb arányban a használtcikk boltokat érintette a bezárás, de például az élelmiszerboltok több mint 3 százaléka is eltűnt, és ruhaboltból is jóval kevesebb üzemelt.
Ezeken a településeken egyre komolyabb probléma van nemcsak az oktatási férőhelyekkel, de az alapvetőnek gondolt infrastruktúrával is.