Megmentené a tiszta vizet? Most szóljon!

2009. május 7. 14:02

A Vízügyi és Környezet-védelmi Központi Igazgatóság koordinálásával a vízügyi, környezetvédelmi és természetvédelmi ágazat szakemberei vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítésén dolgoznak. A végleges terv elkészülte előtt még lehetőség nyílik arra, hogy a nyilvánosság véleményével hozzájáruljon a tervek alakításához.

Az Európai Unióban érvényes vízügyi törvénynek, a Víz Keretirányelvnek alapgondolata, hogy a vízre nem, mint kereskedelmi termékre, hanem mint örökségre kell tekinteni, és ennek megfelelően óvni legjobb belátásunk szerint. Ezen törekvés nevében a keretirányelv célkitűzése, hogy 2015-re a hazai tavak, folyók, patakok és felszín alatti vizek jelentős javuláson menjenek át, és lehetőség szerint elérjék a kívánatos, úgynevezett "jó állapotot". A keret-irányelv szerint a "jó állapot" nemcsak a víz tisztaságát jelenti, hanem a vízhez kötődő élőhelyek minél zavartalanabb állapotát, illetve a megfelelő vízmennyiséget is.

Az ehhez szükséges legfontosabb tényezők a vizekkel kapcsolatban lévő élőhelyek megóvása és állapotuk javítása, valamint a hasznosítható vízkészletek hosszú távú védelme és fenntartható használata. Másrészt, kiemelt figyelmet kell fordítani a vizeket érő szennyezések meg-akadályozására, mind a felszíni, mind a felszín alatti vizek esetében a vízminőség javulásának szolgálatában. Mindemellett fontos az árvizek és aszályok kedvezőtlen ökológiai hatásának mérséklése.

A keretirányelv elvárásainak megfelelően a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgató-ság koordinálásával jelenleg készül Magyarország vízgyűjtő-gazdálkodási terve. A vízgyűjtő-gazdálkodási terv elsősorban azoknak a műszaki jellegű, jogi, gazdasági, intézményi, szerve-zeti szabályozásoknak és programoknak az összefoglalása, amelyeket hazánknak a vízzel érintett környezeti célok elérése és a vizek hosszútávon fenntartható használata érdekében meg kell valósítania. Az országos vízgyűjtő-gazdálkodási terv meghatározza a vízhasználat és vízgazdálkodás kereteit és lehetőségeit a következő évtizedre, éppen ezért kiemelkedően fontos a társadalom aktív részvétele, minden érintett csoport megszólalása a terv kapcsán.

A www.vizeink.hu oldalon bárki megismerheti a tervezés aktuális állását, és egyben lehető-sége nyílik a véleményezésre az egyes dokumentumokkal kapcsolatban feltett kérdésekre vá-laszolva. A munkaközi anyagok, háttéranyagok és terv tervezetek nyilvánosságra hozatala az együttműködést és a megvalósíthatóságot szolgálja, hiszen a terv sikerességéhez nagyban hozzájárul az egyes társadalmi csoportok, állampolgárok szempontjainak figyelembevétele. A honlap a nagyközönség számára is érthetően, például animációs filmek segítségével mutatja be a vízgazdálkodás jelentős kérdéseit.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm