Kötelező biztosítás: sok autós drágulásra számíthat

Pénzcentrum
2013. november 2. 13:05

Meghirdette 2014 elejétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjait Magyarország tizenöt illetékes biztosítója. Az autósok 69 százalékát érintő idei év végi kampány nagy újdonsága az, hogy általánosságban emelkedtek a díjak.

Most először nem napilapokban, hanem saját honlapjuk mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján tették közzé 2014 elejétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjukat a hazai biztosítók.

15 biztosítóból 11 a jogszabály alapján lehetséges utolsó napra, vagyis péntekre halasztotta a díjhirdetést. Az új tarifák az autósok 69 százalékát érintik, nevezetesen azokat, akiknek az év elején van a biztosításuk évfordulója. Leginkább azoknak érdekes tehát a mostani díjhirdetés, akik a 2010-es jogszabályi változások előtt kötötték meg először mostani autójukra a biztosításukat. A később gépjárművet vásárolók fordulónapja évközben van.

A péntek éjféli határidőig új tarifát hirdetett valamennyi érintett biztosító. A netrisk.hu által végzett első számítások azt mutatják, hogy hosszú évek után megáll a kötelezős átlagdíjak csökkenése, sőt, az idei kampányban akár 6-8 százalékos átlagos díjemelkedésre is számítani lehet. A biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására, így idén kisebb lehet azok aránya, akik ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket. A károkozók az idei évben is rosszul járnak, a biztosítók ugyanis évfordulókor továbbra is következmény nélkül felmondhatják a kgfb-szerződéseket, és a portfóliók megtisztítása miatt ezzel a lehetőséggel várhatóan a korábbinál nagyobb arányban fognak élni. A netrisk.hu szerint több biztosító az új tarifáiban az idén komoly pótdíjjal bünteti ezeket az autósokat. A károkozók tehát az idén jelentősebb díjemelkedést is tapasztalhatnak.


Akár 1,5 millió autós is díjemeléssel kell, hogy számoljon a ma hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján, tájékoztatta az MTI-t a tarifákat elsőként elemző biztositas.hu alkuszi portál. A biztosítók által előzetesen is beharangozott díjemelés átlagosan az 5, esetenként pedig a 100 százalékot is eléri. Az autósoknak - eltérően az előző években megszokottól - ezúttal nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést kell majd megtalálniuk, ami nem lesz egyszerű a díjemeléseket elnézve. A díjemelések és a pótdíjak mellett (jobbkormányos autó pótdíja mostantól például 300 százalék) kevés idén az új kedvezmény.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem