14 °C Budapest

Egyre többen halnak bele a rettegett betegségbe: világméretű a tendencia

MTI
2020. február 22. 18:00

Körülbelül a harmadával, hatmillióról kilencmillióra nőtt 1990-től 2015-ig a rákos megbetegedésekben elhunytak száma a világon - mondta Pajkos Gábor, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke.

A szakember szerint ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az említett időszakban a Föld népessége megduplázódott. A rák előfordulása és a betegséghez köthető halálozás sem egyforma. Európában a nők körében például az emlőrák a vezető daganatos megbetegedés, de a legtöbb rákhoz köthető halálesetet már nem az emlőrák okozza - fűzte hozzá.

Pajkos Gábor elsőszámú közellenségnek a tüdőrákot nevezte, megjegyezve, kialakulásának hátterében főként a dohányzás áll, vagyis egy olyan tényező, ami az adott emberen múlik. A veleszületett tényezők miatt kialakuló rák aránya kevesebb mint 10 százalék, míg a daganatos megbetegedések mintegy 40 százaléka megelőzhető lenne - hangsúlyozta a társaság elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem