Kongóban a majomhimlő új, könnyebben terjedő formája jelent meg, amelynek megfékezésére az ország egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.
A globális higiéniai és egészségügyi szolgáltató vállalat, az Essity higiéniai és egészségügyi jelentése szerint a rendszeres kézmosás akár 54%-kal is csökkentheti a betegségből eredő hiányzásokat. Vagyis akár minden második náthás, influenzás megbetegedés elkerülhető, csökkentve ezzel a betegségek miatti kiesést a vállalatoknál.
Egyre több időt vagyunk távol otthonunktól, irodákban, éttermekben, reptereken, a gyerekek pedig óvodában és iskolában töltik napjaik jelentős részét, így a megfelelő higiéniai sztenderdek szerepe felértékelődik, hiszen a nyilvános helyeken megfordulva, főleg az őszi és téli szezonban fokozottan ki vagyunk téve a saját és családunk egészségét veszélyeztető fertőzéseknek.
- hangsúlyozta Nagy Géza, az Essity Hungary Professional Hygiene divízió kereskedelmi igazgatója. A szakember arra is kitért, hogy érdemes a gyermekek számára is minél korábban megtanítani a helyes kézmosás technikáját és felhívni figyelmüket arra, hogy az iskolában is gyakran mossanak kezet.
- összegezte a szakember.
A helyes kézmosás 3 aranyszabálya:
- Az egész kezünket mossuk meg! A legtöbb baktérium a köröm alatt található, de sokan kihagyják a hüvelykujjukat, az ujjaik hegyét és a kézfejüket is.
- Legalább 20-30 másodpercig mossunk kezet langyos vízzel és szappannal
- Alapos öblítést követően töröljük teljesen szárazra a kezünket! A közösségi mosdókban erre az egyszerhasználatos törlőpapír a legmegfelelőbb.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt
- Várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon
- Áder János: fel kell készülni egy lehetséges következő járványra
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást