Az egyik áruház előtt esett egymásnak ásókkal és bozótvágó késsel két csapat a vita hevében Pécsen.
Jelenleg csaknem háromezer olyan autó vár javításra, amelynek káráért az Astra Biztosító ügyfele a felelős, és addig nem javítják meg, amíg nincs garancia arra, hogy valaki kifizeti a költségeket - nyilatkozta a keddi Népszavában Németh Péter.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója hozzátette: a szervizek arra várnak, hogy ha más nem, akkor maga a tulajdonos fizessen, például ha van cascója, akkor megteheti ezt azon keresztül is. Az ügyfelek visszajelzésére alapozva állítja, egyre többen félnek, hogy astrás autóval ütköznek.
Miközben telik az idő, egyre több a csalódott ügyfél s a kárrendezésre váró ügy - mondta.A szakember az Astra Biztosítóval kapcsolatban felhívja a figyelmet arra is, hogy ugyanez a helyzet az ott kötött lakás- és felelősségbiztosítással kapcsolatban is. Bárki, bárkinek, bárhol okoz kárt, az Astra már senki helyett és semmiért sem fizet. Ebben a helyzetben a szakma is tehetetlen, mert ilyen még nem volt Magyarországon - ismerte el az igazgató a Népszava keddi számában. Az egyetlen jó megoldás szerinte minél előbb elhagyni az Astra Biztosítót.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek
- A Deutsche Bankra is lesújtottak az oroszok
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények