Mégsem szűnik meg a méltányossági ápolási díj

2015. február 25. 08:32

Mégsem szűnik meg a méltányossági ápolási díj, s bár a támogatás márciustól beolvad az önkormányzatok által nyújtható új segélybe, a tartósan beteg hozzátartozójukat otthonukban ápolók esetében az továbbra is ápolási díjnak minősül majd, így szolgálati időnek számít, és egészségügyi ellátásra is jogosít - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a Lázár János által benyújtott salátatörvény-javaslatra hivatkozva.

A lap közlése szerint a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról elnevezésű javaslatcsomag többek között úgy változtatja meg a szociális törvényt, hogy a tartósan beteg embert otthonukban ápoló, eddig méltányossági ápolási díjra jogosult személyek munkáját a jövőben is elismerjék.

Méltányossági ápolási díjat jelenleg azok kapnak, akik otthonukban 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozójukat gondozzák. Akik erre az ellátásra jogosultak, azoknak a munkája szolgálati időnek minősül, s a nyugdíjak számításánál figyelembe veszik az ápolással töltött éveket, és egészségügyi ellátásra is jogosultak. A segélyezési rendszer március 1-jétől hatályos átalakításával azonban a méltányossági ápolási díj az önkormányzatok által nyújtott települési támogatásba olvad bele, ami azt jelentette volna, hogy a korábban méltányossági ápolási díjban részesülők elveszítették volna ezeket a jogosítványaikat.

A törvénymódosító javaslat azonban ennek megakadályozása érdekében előírja: a 18. életévét betöltött, tartósan beteg hozzátartozóját gondozó személy részére megállapított támogatás a társadalombiztosítási tárgyú jogszabályok tekintetében továbbra is ápolási díjnak minősül majd, amennyiben az ellátás havi összege eléri az ápolási díj alapösszegének 80 százalékát - írta a lap.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm