17 °C Budapest

Sok a panasz karácsony után: 10-ből 6 készülékkel baj van

2015. január 6. 12:30

Az elektronikai eszközök számos sérülésére a gyári garancia nem, sok biztosítás azonban kiterjed. Ami elromolhat el is romlik, 10 készülékből 6-nál merül fel probléma.

Okostelefonok, laptopok és játékkonzolok: ezek az elmúlt évek leggyakrabban kért karácsonyi ajándékai, azonban egy rossz mozdulat könnyen az eszköz külső rongálódásához vezethet. A megkérdezettek 57 százaléka szembesült olyan meghibásodással, aminek a javítását a gyári garancia már nem fedezte - derül ki a Generali Biztosító felméréséből.

A fizikai sérülések is ebbe a kategóriába tartoznak, egy speciális kiegészítő biztosítással viszont a tulajdonosok csökkenthetik felmerülő kiadásaikat, és több tízezres javítási költségtől óvhatják meg magukat.

Minden karácsonynak megvan a maga slágerterméke, a nemzetközi kutatások alapján azonban világos, hogy az elektronikai eszközök elmúlt években tapasztalt sikere töretlen. A felnőttek elsősorban táblagépet, laptopot vagy televíziót szerettek volna, a gyermekek körében pedig a játékkonzolok vezették a listát, amiket az okostelefonok és laptopok követtek a sorban.

A felmérés során a megkérdezettek 40 százaléka, ezen belül is a 18-29 évesek fele gondoskodna biztosítással kedvenc eszközeiről.

Ugyanezen vizsgálat egyúttal rávilágított a termékek elterjedtségére is. A válaszadók több mint 80 százalékának van 3 évesnél nem idősebb mobiltelefonja, közel felének 5 évesnél nem idősebb laptopja, esetleg LCD, LED vagy plazma televíziója, 40 százalékának asztali számítógépe, 25 százalékának táblagépe, és 10 százalékának pedig házimozi rendszere is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezeket a kütyüket azonban nem csupán birtokoljuk, hanem aktívan használjuk is, hiszen mobiltelefonunkkal egy nap megközelítőleg 200 percet (több mint 3 órát) foglalkozunk, televíziót pedig egy hónapban megközelítőleg 153 órán (több mint 6 napon) keresztül nézünk.

A kutatásában megkérdezettek 57 százalékának legalább egy elektronikai terméke meghibásodott, közülük nem garanciális problémával elsősorban a notebook tulajdonosok szembesültek (17 százalék), ezeket az eszközöket pedig az asztali számítógépek és mobiltelefonok (16-16 százalék) követték.

Bárkivel megtörténhet, hogy véletlenül leejti a készülékét, ami ennek hatására eltörik, megrongálódik. Nem is olyan régen bejárta a világot egy felvétel arról az újdonsült, ámde igencsak peches mobiltelefon tulajdonosról, akinek a dobozból éppen csak kiemelt készüléke egy televíziós csatorna kamerája előtt esett ki a kezéből. Akadnak olyan esetek is, amikor valaki a ruhákkal együtt kimossa a zsebében maradt telefonját, esetleg a laptopját megrágja a házi kedvenc. Ilyenkor a javítás költsége a hibától függően akár több tízezer forintos tétel is lehet, azonban a külső sérülések helyreállítását sok kiegészítő biztosítás fedezi.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 17:05
A Media1 a nagy bírósági titkolózás ellenére is kiderítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elvesz...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem