A rendőrök gyanúja szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre.
A Magyar Nemzeti Bank a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértése miatt 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Axa Biztosító Zrt.-nek, és megtiltotta számára a jogsértő magatartás további folytatását - olvasható a jegybank közleményében.
Az MNB jogelőd felügyeleti hatósága fogyasztóvédelmi célvizsgálatot folytatott le Axa Biztosító Zrt-nél az időskorú személyekkel kötött életbiztosítási szerződéskötések kapcsán az ajánlattételt megelőző tájékoztatási kötelezettség teljesítéséről. A hatóság a vizsgálata során figyelemmel volt arra, hogy az időskorúak az átlagos fogyasztóknál lényegesen kiszolgáltatottabbak egy bonyolult életbiztosítási szerződés megkötésekor, ezért a biztosítóktól fokozott figyelem és együttműködés várható el az e szerződésekre vonatkozó tájékoztatás során.
A vizsgálat kiterjedt a biztosító igényfelmérési gyakorlatára is, azaz, hogy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések megkötésére a fogyasztók tényleges igényeinek megfelelően került-e sor. A jogszabályi rendelkezések előírják a biztosítóknak és a biztosításközvetítőknek, hogy az életbiztosítási szerződés megkötése előtt - az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az 1 millió forintot - mérjék fel, illetve az ügyfél által megadott információk alapján pontosítsák a fogyasztó igényeit.
Határozottan elvárható, hogy időskorú fogyasztók esetében a biztosítók fokozott figyelemmel és körültekintéssel járjanak el az igényfelmérésnél, hiszen az időskorúak - kiszolgáltatott helyzetüknél fogva - erőteljesebb védelmet igényelnek.
Az MNB a vizsgálat során megállapította: az Axa Biztosító az időskorú ügyfelekkel anélkül kötött hosszú távú elkötelezettséggel járó, folyamatos díjas életbiztosítási szerződést, hogy meggyőződött volna az ügyfelek tényleges igényeiről, valós szándékáról. Ezzel az eljárással megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa ezért határozatában 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az MNB a biztosítóknál jövőben lefolytatandó vizsgálatok során is kiemelt figyelmet fordít az időskorúakkal, illetve a kiszolgáltatott fogyasztókkal kapcsolatos eljárások felülvizsgálatára.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Verőcei hajókatasztrófa - Őrizetben a nagyobbik hajó kapitánya
- Újra adhat el benzint Oroszország
- "Píszí"? - Nádas Péter hihetetlen módon esett el egy irodalmi elismeréstől
- Németország tartózkodott egy fontos uniós jogszabály elfogadásakor
- Veszélyjelzés - A vasárnap éjjeli vihar még csak "bemutató" volt?
- Hiába találták meg az elveszett kincset, nem tarthatják meg